szarvas - galériával

2018.06.19. 14:06

Digitális formában segítenek az álláskeresőkön

Új ötlettel állt elő a Minden ami Szarvas elnevezésű szervezet csapata.

B. A.

A tagok a Szarvasi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályával karöltve arra vállalkoztak, hogy az álláskereső, valamint munkahelyet változtatni készülők számára, digitális formában nyújtsanak hathatós segítséget. Litauszki Ádám, a Minden ami Szarvas weboldal fejlesztője mutatta be az új oldalt, melyen a foglalkoztatási osztály heti rendszerességgel frissülő állásajánlatainak listája található.

Pántya Imre, a Békés Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője elmondta, egyre nehezebb jó munkaerőt találni, ezért fontos, hogy minél szélesebb körhöz eljussanak a munkáltatók állásajánlatai. Lovász György, a Szarvasi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály vezetője elmondta, számukra fontos szempont, hogy megtalálják azokat a fiatalokat, akik elsősorban az internet segítségével tájékozódnak.

 

Gaál Roland a Szarvasi Járási Hivatal hivatalvezetője hangsúlyozta, napjainkban négyszer több a betöltendő munkahelyek száma, mint az álláskeresőké éppen ezért meghatározó a foglalkoztatási párbeszéd új helyen történő megjelenése.

Illusztráció: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában