Biogazdaság

2018.04.19. 13:55

Csávásék palackba zárják a zöldségeket, gyümölcsöket

Köröstarcsán kialakított ökokertészetükre alapozva készítik biogyümölcs- és biozöldség-leveiket a mező­berényi Csávás család tagjai. A család doyenje, Csávás István évtizedeken át műtermi fotósként dolgozott, és igény esetén ma is beáll a fényképezőgép mögé, így számára külön­leges folyamat volt elsajá­títani az ivólevek előállítá­sának módját.

Papp Gábor

– Mint mezőberényi önkormányzati képviselő jártam 2003-ban a németországi Münsingenben, egy delegáció tagjaként. A testvérvárosban bemutattak nekünk egy gyümölcslégyártó gépet, ami a település igényeit szolgálta – mesélte az előzményekről lapunknak Csávás István, aki évtizedeken keresztül műtermi fotósként dolgozott, és szükség esetén ma is teszi ezt Mezőberényben.

Mint elmondta, megfogta őket az ötlet, és elkezdtek gondolkodni azon, hogy miként lehetne a kezdeményezést Mezőberényben is meghonosítani. Egy-egy korszerű eszköz azonban akkor – ne felejtsük, a 2000-es évek elején jártunk – elég borsos áron volt csak megvásárolható, 12 millió forintba került. Már az is felmerült, hogy mindent egy lapra tesznek fel, és még a lakásukat is eladják, de erről az éppen a közép-­békési városba látogató münsingeni polgármester lebeszélte, és felajánlotta településük régi, „özönvíz előtti”, használaton kívüli gyümölcslékészítő berendezését.

A feltétel „csak” annyi volt, hogy nekik kell szétszerelniük és elhozniuk. Előbbi művelet mintegy két napig tartott, majd a Mezőberénybe szállítást követően itthon állították nem kis munkával üzembe a „T34-est”, ahogy egymás közt némi iróniával nevezik az egyébként a mai napig remekül működő monstrumot. A kezdeti lépések érthetően kissé nehézkesek voltak, Csávás István és két ismerőse próbálkozott az ivólevek készítésével.

Igazi lendületet 2010-ben kapott a termelés, amikor erőteljesebben belépett a képbe Csávás István szintén István nevet viselő fia. A fiatal szakember agrármérnöki végzettséget szerzett Szarvason, egy évet töltött az Egyesült Államokban ösztöndíjasként, és elvégezte a mesterképzést Gödöllőn.

– Pisti fiam megszerzett tudása alaposan rávilágított, hogy sok mindent másként kell csinálnunk – idézte fel ezt az időszakot Csávás István. Az egykori münsingeni gép ekkor került át Köröstarcsára. A Mezőberénnyel szomszédos községben meglévő földjük közelében telephelyet alakítottak ki a gyümölcs- és zöldséglevek készítéséhez.

A két Csávás István. A termékek jótékony hatásának híre szájhagyomány útján terjed Fotó: Imre György

A fia­talabb Csávás István pedig néhány év alatt minősített, az ökológiai termelés szabályai szerint működő biokertészetet alakított ki családtagjaival három hektáron, ahol megterem a zöldséglevek legfőbb összetevőjét biztosító cékla, a zeller, a sárgarépa, a retek és persze a gyümölcsök, az alma, a meggy, a körte, a szilva és tavaly először érett be a sárgabarack.

A vetésforgó miatt gabona, olajos magot érlelő növények, illetve takarmánynövények is megtalálhatók a kertészetben. Így azután újdonságuk, a hidegen és melegen préselt bio-napraforgóolaj, de biotökmagolaj, salátaolaj, fűszerolaj is bővíti a palettát.

– Termékeinkből a legtöbbet a békési piacon értékesítjük – mondta kérdésünkre Csávás István. – Gyermekéveimet én is ott töltöttem, ami minden bizonnyal segített abban, hogy viszonylag hamar elfogadtak. Beléptünk a helyi biokultúra egyesületbe is, ami nagy segítséget jelent számunkra, és sokat köszönhetünk Csarnai Erzsébet elnöknek, élelmiszermérnöknek is.

Minden fillért visszaforgatnak

– Nem, szó sincs arról, hogy az ős-, illetve kistermelőként végzett tevékenység bárkit is el tudna tartani a családunkból – válaszolta ezzel kapcsolatos kérdésünkre Csávás István. – Ami pénz befolyik, azt később egy az egyben fejlesztésre, új gépek beszerzésére fordítjuk.

– A családban többen is jól értenek ehhez a dologhoz, hiszen feleségemnek és Pisti fiam feleségének, a menyünknek is van konzervipari végzettsége. A család pedig, a másik fiunkkal kiegészülve, szinte mindig együtt dolgozik a háromhektáros földterületen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában