Kiállítás

2018.03.18. 11:12

Bemutatták Tokióban a gyulai japán virslit

Harmadik alkalommal vett részt a Tokióban megtartott Foodex Japan nemzetközi élelmiszer- és italkiállításon a Gyulahús Kft. Az önkormányzati tulajdonú cég hagyományos termékei mellett a paprika nélkül készült különlegességeit, illetve a speciálisan a japán piacra készülő virsliket is bemutatta az érdeklődőknek.

Papp Gábor

A programot idén már a negyvenharmadik alkalommal hívták életre, s ezúttal 3 ezer 350 kiállító mutatta be termékeit.

– Önkormányzati tulajdonú cégünk harmadik alkalommal volt jelen a japán fővárosban megtartott világkiállításon. Ebben az évben is az Agrármarketing Centrum szervezésének köszönhetően, a magyar nemzeti standon kaptunk lehetőséget a bemutatkozásra – nyilatkozta lapunknak Daka Zsolt.

A Gyulahús Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hazánkból egyebek mellett húsipari cégek, bortermelők, méhészek vitték el termékeiket Tokióba. Mint kérdésünkre kiemelte, a keddtől péntekig tartó sorozaton végig jelentős figyelem irányult a magyar standra. A Külgazdasági és Külügyminisztérium oldalán olvasható, hogy a Foodexen mintegy 85 ezer szakmabeli látogató vett részt, ezenfelül hétköznapi, laikus emberek is felkeresték az expót szép számban.

– Számunkra mindenképpen pozitívum, hogy idén tapasztaltuk a legnagyobb érdeklődést – fogalmazott Daka Zsolt. Az ügyvezető megerősítette, hagyományos termékeik, így a gyulai kolbász mellett a paprika nélkül készült ínyencségeiket, például a marhaszalámit és a gyulai szalámit is bemutatták. – A japán ízlésvilághoz sokkal inkább idomulnak ezek a termékek – tette hozzá a szakember.

A Gyulahús ugyancsak prezentálta azokat a virsliket, amelyeket speciálisan a japán piacra fejlesztettek ki egy korábbi tárgyalás eredményeként. A felkelő nap országában egész mást hívnak virslinek, mint nálunk. Ott leginkább a grillkolbászra emlékeztet ez az étel, a metszéslapja sem egységes. A „japán virslit” sütve és különböző ízekben kínálták a látogatóknak, hiszen a távoli államban így fogyasztják.

– Úgy tűnik, jó az út, amin járunk, de a terméket még tovább fejlesztjük – értékelte a tapasztalatokat az ügyvezető igazgató, akitől megtudtuk, hogy több importőrrel folytattak biztató tárgyalásokat. Japánt ugyanakkor egész más mentalitás jellemzi, mint mondjuk Európát. Sokkal bonyolultabb egy üzlet megkötése, lényegesen több idő elnyerni az ottani cégek bizalmát. Akár három-négy évnek is el kell telnie, hogy egy megállapodás létrejöjjön.

– A Távol-Kelet viszont a nemzetközi bővülésünk egyik lehetséges irányát jelenti – hangsúlyozta Daka Zsolt. – A Foodexen nemcsak japán, hanem más országok szakemberei is részt vesznek. A Gyulahús egyébként már megvetette a lábát a térségben, Hongkongban jelen vannak egy pizza­hálózatban, ami megfe­lelő alapot biztosíthat a továbblépésre. A kiállításon való megjelenés ezért is lényeges.

A japán érdeklődők tetszését elnyerték a gyulai termékek; idén minden korábbinál többen keresték fel a standot. Beküldött fotó

Idén is tovább fejlesztenek

Daka Zsolt a Gyulahússal kapcsolatos aktualitásokról elmondta, idén folytatódnak a megkezdett eszközfejlesztések. Az önkormányzat és a felügyelőbizottság jóváhagyása értelmében aprítóberendezést, a terméktöltésben használatos „klip­szelő” berendezést, automata árazókészüléket és anyagmozgató berendezéseket szerezhetnek be. Ezek a fejlesztések nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a szakemberek még korszerűbb körülmények között végezhessék munkájukat.

– Természetesen, mint minden évben, idén is gondolkodunk új termékek kifejlesztésében. Ezt mindig komoly munka és a piac felmérése előzi meg – húzta alá az ügyvezető igazgató.

Az év első hónapjaiban a cég újratárgyalja szerződéseit a nagyobb partnereivel. Ez már meg is történt, és a Gyulahús megtartotta kedvező pozícióit. Ezzel párhuzamosan a tavalyi év zárása és az idei üzleti terv elkészülte is folyamatban van. Várhatóan mindkét szakmai anyagra hamarosan pont kerül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában