Sportprogramok

2018.01.15. 17:54

Békéscsaba ismét csatlakozott a HISZEK Benned Sport Programhoz

A megyeszékhelyen, hétfőn délután a Békéscsabai Polgármesteri Hivatal Mokos termében sajtótájékoztatót tartott Szarvas Péter polgármester a 2018. évi HISZEK Benned Sport Program békéscsabai eseményeiről.

V.L.

Szigeti Csaba, a békéscsabai polgármesteri hivatal sportcsoport vezetője köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, az Emberi Erőforrások Minisztérium Sport Szakállamtitkársága 2017 őszén ismételten pályázatot hirdetett a megyei jogú várososok részére HISZEK Benned Sport Program elnevezéssel. Békéscsaba is pályázott tíz projekötlettel, amelyből négy nyert.

Szarvas Péter polgármester kiemelte, tavaly már csatlakozott a város a programhoz, amelynek nagy sikere volt. Olyan ismert olimpiai bajnokok érkeztek a város oktatási intézményeibe a diákokhoz, mint Risztov Éva úszó, Szász Emese párbajtőr vívó, Kiss Gábor vízilabdázó, Storcz Botond kajakos, és Növényi Norbert birkózó.

Az idei programok megvalósítására 5,7 millió forintot nyert Békéscsaba. Az EMMI Sport Szakállamtitkársága és az önkormányzat által megkötött szerződés értelmében a programokat március 15-éig kell megrendezni.

Ezt követően a polgármester részletesen szólt a 2018-as esztendőben megvalósításra váró négy programról. — Az első programunk a Belvárosi uszoda hétvégi nyitva tartása. Ez a 2016 őszén elindított, és azóta is folyamatos program folytatása, amelynek keretében díjmentesen vehetik igénybe a vízfelületet az érdeklődők szombatonként és vasárnaponként négy-négy órában. A második program az a sportolj együtt olimpikonokkal. Tavaly kilenc oktatási intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez.

A polgármesteri hivatal munkatársai most is megkérdezték az oktatási intézményeket, amelyek többsége örömmel fogadta a megkeresést. A tervek szerint idén is több kiváló sportember látogat majd el a békéscsabai iskolákba, ahol a rövid élménybeszámoló után közösen sportolnak majd a gyerekekkel. A harmadik program az óvodai bukfencparádé és az óvodai labdakavalkád lesz. A megyeszékhelyen nagy hagyományai vannak a tornasportnak, hetven éves története során olimpiai-, világ- és Európa-bajnokokat adott a magyar sportnak.

Fotó: Imre György

A közelmúltban járt itthon Amerikából Ónodi Henrietta, aki huszonöt éve nyert olimpiai bajnoki címet, és találkozott a jelen csabai tornászaival. Most azt tapasztaljuk, hogy a torna kicsit háttérbe szorult más egyéni sportágak mellett, ezért is igyekszünk segíteni az ifjú tehetségek felkutatásában. A tervek szerint a Rácz Lukács Tornacsarnokba négy alkalommal a város nagycsoportos óvodásait elszállítjuk (alkalmanként száz-százhúsz gyereket), és szervezett keretek között lehetőséget biztosítunk számukra a sporteszközök kipróbálására.

A programot az önkormányzat finanszírozza, a szakmai hátteret a Torna Club Békéscsaba edzői biztosítják. Az óvodai labdakavalkádot március elsején kilenc órától rendezzük meg a városi sportcsarnokban, amelyre a város nagycsoportos óvodásait várjuk. A gyerekek a helyszínen megismerkedhetnek a labdarúgás, a kézilabda, a röplabda és a kosárlabda alapjaival, és a helyi csapatok képviselőivel.

A negyedik programba bekapcsolódhatnak a felnőttek is, február 24-én, szombaton kilenc és tizennyolc óra között a CsabaPark Rendezvénycsarnokában tartjuk meg a Családi sportfesztivált, amelyen a gyerekek közösen sportolhatnak apával és anyával. A rendezvényen a gyerekek és szüleik együtt birkózhatnak, tollaslabdázhatnak, pinpongozhatnak. Olyan sportágakkal is megismerkedhetnek a családok, amelyekkel a többség nem tudna, így a trambulinnal, a fordított biciklivel, a 3D-s karikával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában