kézműves fesztivál

2018.09.21. 14:42

Békés megyei alkotók is bemutatkoznak Debrecenben

A hajdú-bihari és a békési népművészeti egyesület alkotói mutatkoznak be a Debreceni Kézműves Fesztiválon.

dehir.hu/MTI

Már nyolcadik alkalommal rendezik meg a Debreceni Kézműves Fesztivált, ahol nemcsak a kész termékeket nézhették meg az érdeklődök, hanem az elkészítési folyamatokkal is ismerkedhetnek – írja a dehir.hu.

Aki szeretné, a mézeskalács díszítést vagy a szövést is kipróbálhatja. Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, nagyon büszke arra, hogy ilyen sok elkötelezett népi iparművész dolgozik a megyében.

A fesztivál egyik fontos célja, hogy a gyerekekhez közelebb hozza a kézművességet – mondta Hubert Erzsébet etnográfus, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület elnöke az MTI-nek, hozzáfűzve, hogy ezért idén is megrendezik a 7 próbás ifjú mester elnevezésű versenyt, amelyben hét kézműves műhelyt kell felkeresniük a fiataloknak, akik így megismerkedhetnek a csipkeverők, a hímzők, szövők, a fa- és fémművesek, a fonók, a gyöngyfűzők, a fazekasok és a bőrművesek munkájával, miközben a mesterségekkel kapcsolatos hét kérdésre kell helyes választ adniuk.

A gyerekek kipróbálhatják a szövőszéket, a fazekasműhelyben nyomatot készíthetnek, a „régimódi játszótéren” pedig természetes anyagokból készült ügyességi játékokkal játszhatnak. A fesztiválon fellép a Debreceni Népi Együttes, mindkét nap lesz divatbemutató is, amelyen a Hajdú-Bihar megyei Népművészeti Egyesület alkotóinak munkáit csodálhatják meg az érdeklődők – mondta Hubert Erzsébet.

Szombaton a Hajdú-Bihar megyei kiállítók mellett a Békés Megyei Népművészeti Egyesület alkotói is bemutatkoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában