Kondoros

2018.09.21. 11:20

Bejutott a legjobb hat közé a tanyák postása

Kékesi Tamás kondorosi kézbesítő hatszáz jelöltből került a legjobb hatba a Magyar Posta Postás Példakép Díjért folyó országos versenyén. Az internetes szavazás most zajlik, a lakosság dönt arról, hogy ki kapja idén a rangos elismerést. Tamás elhivatott, szereti a munkáját, örökké mosolyog, ezért is kedvelik az ügyfelei annyira.

Nyemcsok László

A harmincéves fiatalember Kondoroson járt általános iskolába, majd Mezőhegyesen érettségizett. Családjában többen postások, így nem meglepő, hogy ő is ezt a pályát választotta.

– Keresztanyám 36 évig volt Kétsopronyban postavezető, keresztapám 26 évig kézbesítő – sorolja Kékesi Tamás.

– Testvérem is dolgozott postásként. Keresztanyám szólt immáron kilenc éve, hogy Örménykúton megüresedett egy postás állás. Jelentkeztem, felvettek. Közel három évig dolgoztam ott, aztán Kondoroson nyílt lehetőség kézbesítői munkára, hazajöttem.

Kékesi Tamás közel kétszáz külterületi házhoz kézbesít nap mint nap Fotó: Imre György

Helyettesítőként kezdett, aztán ő lett a tanyák postása. Közel 200 külterületi házhoz kézbesít, 28 zöld ládába dobja be a küldeményeket, leveleket, újságokat. Napi 50-60 kilométert tesz meg autójával, télen is mindenhova eljut.

Természetesen az idősebbek akkor szeretnek a legjobban, amikor a nyugdíjat viszem, bár sokan már kártyán veszik fel – állapítja meg a fiatalember. Amikor ott vagyok az ügyfeleknél, nem sietek, elkomázunk, beszélgetünk pár percet, mi történt, miben tudnék még esetleg segíteni.

A megkérdezett kondorosiak azt mondták: a fiatalembert látva mindenkinek jókedve lesz, optimizmusa ragadós, erős pozitív kisugárzása és végtelen humora fiatalokra és idősekre egyaránt hatással van.

A leveleket, küldeményeket szívesebben adja át személyesen, minthogy a postaládába dobja. Egyébként a hat állva maradt jelölt közül ő a legfiatalabb.

Fotó: Imre György

– A derűlátást, a jókedvet, a pörgést anyukámtól örököltem, ő is ilyen életvidám – mondja mosolyogva Tamás.

– A munkahelyi légkör is remek, az idősebb kollégák, Takács Ferenc, Nagy István befogadtak, a fiatalabbakkal, Rakonczás Zsolttal, Zsibrita-Fecske Krisztiánnal sokat viccelődünk. Szeretek ebben a közösségben lenni, postásként dolgozni. Ha adódnak is problémáim, mert azok időnként mindenkinek vannak, a munkahelyre nem viszem be ezeket.

Tamás a sorsjegyek értékesítésében is élen jár, és együtt örül a nyertesekkel, ha azok előtte kaparják le a szerencsekártyákat.

A kondorosi posta vezetőjétől, Frisnyicz Istvánnétól tudta meg, hogy sokan jelölték a Postás Példakép Díjra egy-két mondatos jellemzéssel. Ennek alapján került versenybe 599 másik postással együtt, majd a szakmai zsűri döntésével a legjobb hatba.

– Nagyon jó érzés, hogy az ügyfelek és a zsűri is méltónak talált ilyen fiatalon arra, hogy Postás Példakép legyek – mondja. – Ha pedig már így történt, szeretném megnyerni a szavazást. Persze, akkor sem leszek boldogtalan, ha a fődíjat nem én kapom, mert már idáig eljutni is boldogság.

Tamás nemrégiben hagyta abba a labdarúgást. Kardoson a megye III.-as csapatban játszott védőt, tavaly a második helyen végzett a csapat. A fiatalembernek természetesen barátnője is szurkol, és lelkesen buzdít mindenkit a szavazásra. Voksolni az irányítószám és a település megadásával a posta.hu-n lehet, a Postás Példakép Díj felületen.

Tamásnak jólesik a szurkolás

Szabadidejében Kékesi Tamás a házát újítgatja, a villany-, a víz- és a gázszerelést kivéve mindent maga csinál, legutóbb a nyílászárókat szerelte.

Lapunk érdeklődésére elmondta, hogy anyai nagyapja volt ezermester, valószínűleg tőle örökölte a barkácsolás, a műhelymunka szeretetét. Mint fogalmazott, mindig azon van, hogy megtalálja a megoldást, és elvégezze a feladatot. A versenyre visszatérve annyit még elmondott, jólesik neki, hogy munkatársai és akikért dolgozik, egyaránt szurkolnak neki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában