Fejlesztés

2018.01.18. 16:18

Átadták a munkaterületet, megkezdődhet az orvosi rendelők kialakítása Szarvason

A szokásokhoz híven a képviselő-testület tagjai ülés előtt bejárást tartottak egy, a városban megvalósuló fejlesztés helyszínén.

B. A.

Ezúttal a Széchényi út 2. szám alá vezetett a döntéshozók útja, ahol három háziorvosi rendelő és a hozzájuk tartozó kiszolgáló helyiségek kialakítására hatvanmillió forintot nyert az önkormányzat.

A pályázati eljárás eredményeképpen a kivitelezési munkákat az Integrál Zrt. kapta meg, a mintegy kilencvenkilenc millió forintos ajánlatával. Az önkormányzat negyvenöt millió forint hitelt vett fel a fejlesztés megvalósításához. A beruházás három háziorvosi rendelő, ezzel együtt három orvosi dolgozó, valamint három adatfelvevő helyiség kiépítését tartalmazza.

Mindezek mellett az épületben öltözőket, mosdókat és egy közös várótermet is kialakítanak. A mai kor követelményeinek megfelelően a rendelő épülete akadálymentes lesz, az üzemeltetéshez szükséges energia egy részét a tetőn elhelyezett napelemek segítségével biztosítják. A pályázat lehetőséget ad tereprendezésre is, így az udvaron parkolókat és kerékpártárolókat is építenek majd. A beruházás a kivitelező vállalása alapján kilenc hónapon belül elkészül.

Közmeghallgatásra alkalmas a büdzsé

A bejárást követően csütörtökön délután megtartotta idei első ülését a szarvasi önkormányzat, a Lengyel-palotában. Három napirendi pont mellett tizenegy bejelentés került terítékre. A 2018-as költségvetési tervezet elsőfordulós előterjesztését Melis János címzetes főjegyző ismertette. Sztán Csilla könyvvizsgáló a tervezetet értékelve elmondta, az a tavalyi évhez képest több mint egymilliárd forinttal magasabb összeget mutat, melynek okai elsősorban a fejlesztések nagyságában kereshetők, de a jogszabályi változások is hozzájárultak az emelkedéshez. A testület a tervezetet megszavazta, és közmeghallgatásra alkalmasnak tartotta. A grémium döntött arról is, hogy 100 ezer  forinttal támogatja az országos méhnyakrákprogram helyben megvalósuló prevenciós napját. Emellett a képviselő testület többek között igent mondott a szlovák általános iskola szabadulószoba kialakítására vonatkozó kérelmére is.

A felek a helyszínen írták alá az együttműködési megállapodást Fotó: Babák Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában