békéscsaba

2018.07.20. 14:59

Átadták az új udvart: nagyobb biztonságban a bölcsisek

Befejeződött a Szigligeti utcai bölcsőde udvarfelújítása július 13-án, melynek átadóját pénteken tartották. A munkálatok összköltsége 3 millió forint volt, amelyből 2,6 millió forintot az önkormányzat, további 400.000 forint pedig a 6. számú választókerület biztosított.

V.E.

Az eseményen Bogár Éva, igazgató elmondta, hogy a felújításra nagy szükség volt, hiszen udvarának aszfaltrétege elhasználódott, töredezett, emiatt balesetveszélyes volt. Bertalan Tamásné, az intézmény vezetőjének beszámolója szerint örömükre szolgál, hogy a munkálatokat két hét leforgása alatt, a szünidőben elvégezték, mert így a gyerekek a nyár további részében már biztonságosan közlekedhetnek az udvaron.

A szerző fotói.

Fülöp Csaba, önkormányzati képviselő örömtelinek tartja, hogy az uniós és TOP-os beruházások mellett a fenntartó (önkormányzat) forrásaiból is el tudnak végezni beruházásokat. Végül dr. Ferenczi Attila, tanácsnok elmondta, hogy az energetikai korszerűsítések mellett lényeges a gyermekek biztonsága is, ezért volt különösen fontos a bölcsőde burkolatának cseréje.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában