sarkad

2018.06.19. 13:27

Áldatlan állapotok uralkodnak a kerékpárúton

Áldatlan állapotok uralkodnak Sarkadon, a Gyulai úti kerékpárúton, hatalmas a fű, a gaz – jelezték többen is a Facebook közösségi portálon, egy sarkadiakat tömörítő csoportban.

L. B.

Lapunk megkeresésére dr. Mokán István, Sarkad polgármestere elmondta: neki is többen jelezték a problémát. Kiemelte: a külterületi kerékpárutak üzemeltetése – azaz a fű nyírása is – immár nem az önkormányzat feladata, mivel azt március közepén átvette a közútkezelő.

Ismerve a problémát, sérelmezve a kialakult helyzetet, a sarkadiak érdekét szem előtt tartva többször is – hetekkel ezelőtt és most is – kereste a Magyar Közút Nonprofit Zrt. helyi vezetőit. Ahogy fogalmazott, dörgedelmesen kérte, hogy a gazdasági társaság lássa el, végezze el a feladatát.

A városvezető azt az ígéretet kapta, hogy a közútkezelő munkatársai a közeljövőben megkezdik a kaszálást, a fűnyírást – bízik benne, hogy ez valóban meg is történik.

A kérdéses szakasz kezelését csupán néhány hete vette át a Magyar Közút Nonprofit Zrt. – kezdték a közútkezelőnél. Hozzátették: ahogy minden más tevékenységüket, úgy a jövőben a külterületi, főutakkal párhuzamos kerékpárutak üzemeltetését is ütemezetten végzik el. A sarkadi szakaszon az előzetes terveik szerint június 20-ától június végéig kaszálnak, amennyiben azt az időjárás is engedi.

Elmondták azt is: a jelenlegi erőforrásaikat a közutakon végzett finisheres, nagygépes javítási munkák kötik le, de igyekeznek minden területen ütemezetten beavatkozni. Addig is a közlekedők türelmét és megértését kérik. A kerékpárutak esetében egyébként az Országos Közutak Kezelési Szabályzata szerinti V-VI. közútkezelési szolgáltatási osztály szerint kell kaszálni, a koronaélen belül – a két padka közötti terület – legalább évi kétszer, koronaélen kívül pedig évi egyszer.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában