Kórus

2018.10.16. 11:20

A Szarvasi Muslincák vallják: az ének összetartó erőt jelent

Vidámak, jó kedélyűek és sokat énekelnek a Szarvasi Muslincák férfikar tagjai. A helyi nótás kedvű műkedvelők 2007-ben Csasztvan András ötlete nyomán, Iváncsó József karvezető irányításával egy szilvanap alkalmával alakultak kórussá, majd a csapat 2014-ben hagyományőrző egyesületté vált.

Balázs Anett

A szarvasi és békés­szentandrási férfiakból álló kórus jelenleg 25 taggal bír, ám a többnyire aktívan dolgozó tagok közül egyes fellépésekre mintegy 15-en tudnak összejönni. Ilyenkor az alkalomhoz illő dalokkal teszik hangulatossá az ünnepi eseményeket.

A vidám boros, pálinkás nóták mellett katonadalok, szerelmes énekek, valamint – mivel a település a Körös partján helyezkedik el – a halakkal, vizekkel, horgászattal kapcsolatos dalok is felcsendülnek a Szarvasi Muslincák ajkairól.

Vallják, hogy énekelni jó, mert felébreszti az érzéseiket, megtisztítja lelküket. Beküldött fotó.

A 11 év alatt már közel ötvenen énekeltek a kórusban. Vannak, akik elköltöztek, máshol találtak megélhetést, lebetegedtek, és van, akit gyászolnak. A város vezetése időről időre felkéri őket, hogy ünnepeiken énekeljenek, tükrözzék e formában elődeink életét, érzéseit.

– A mi naptári időszámításunk a szeptember eleji szilvanapokkal kezdődik, és végül azzal is zárul. Ilyenkor kötényt veszünk, és a színpadon állva felidézzük a régi hagyományt, miszerint a lekvár- és pálinkafőző gazdák a jó munka után megünneplik eredményes évüket, ehhez adunk hangulatos nótákat. Ezt követi a decemberi, négy gyertyagyújtás ünnepe, ahol adventi és karácsonyi dalokat adunk elő. Március 15-e a magyarok számára a szabadság fogalmával azonosult, rengeteg lelkesítő vagy édes-bús nóta született akkor, e dalokkal igyekszünk felidézni nagyapáink hősiességét – árulta el Sebők László, a kórus ügyintézője.

A Muslincák következő fellépése június 4-ére datálódik, amikor a nemzeti összetartozás napján I. világháborús katonadalokat énekelnek. Aztán nyáron a Szarvasi Zenepavilonban is szórakoztatják a közönséget. Ilyenkor férfias témájú népdalcsokrokkal, borral, szerelemmel, harccal kapcsolatos nótákat adnak elő.

– Augusztusban a Halas Napokon alkalomhoz illő, nyári, folyóinkról, tavainkról és halainkról szóló népdalokkal, énekekkel lépünk föl.

Ritkán alkalmi fellépéseket is el tudunk vállalni, idősek otthonában advent idején és nőnapi rendezvényen is szerepeltünk már. Voltunk múltidéző május 1-jei felvonuláson, és az Arborétumban egy kis szabad nyáresti éneklésen is – fogalmazott Iváncsó József karvezető.

Hozzátette, repertoárjukban szerepelnek helyi dalok is, mint például Rohoska József kántortanító alkotásai, Bartók Béla Békés megyei gyűjtései, valamint Kodály Zoltán művei, de helyet kapnak a különböző történelmi korszakokra emlékező Rákóczi- vagy éppen Kossuth-nóták is.

– Énekelni jó, mert felébreszti az érzéseinket, megtisztítja a lelkünket, az elménket pedig frissen tartja. A kórus önkéntes alapon szerveződött, és jókedvű, jó hangú amatőrökből áll. Szeretjük lakóhelyünk történelmét, kultúráját, és büszkén valljuk magunkat magyarnak, Békés megyeinek és lokálpatriótának. Az ének a magyar ember vigasza, támasza volt a legsúlyosabb időkben és a boldog pillanataiban is. Ebben van a mi összetartó erőnk – hangsúlyozta érdeklődésünkre Iváncsó József.

Történelmi oka volt a hallgatásnak, 2007-ben fakadtak ismét dalra

Szarvason az első férfikórust 1862-ben Benka Gyula gimnáziumi tanár szervezte meg, és 1906-ig működött. 1913-ban újraalakult, majd a történelmi viharok miatti kihagyásokat nem számítva több vezető keze alatt 1944-ig funkcionált. 1948-ban feloszlatták az Országos Magyar Dalszövetséget és a benne részt vevő dalkarokat is. Szarvason 1949-ben mégis megalakult a Szarvasi Dolgozók Énekkara, ami az ötvenes évek elején szűnt meg. A csendet 2007-ben törték meg a Szarvasi Muslincák.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában