2018.01.21. 18:01
A nagy árvíz, ami majdnem elpusztította Gyula városát
Múltidéző rovatunkban ezúttal nem régi fotókat mutatunk, hanem egy kicsit még korábbra nyúlva az időben egy történetet hoztunk, mégpedig a Gyulán valaha volt legpusztítóbb árvízről és hatásairól.
Az első világháborúig 12 nagyobb árvíz sújtotta Gyula városát, de ezek közül a legpusztítóbb az 1855-ös volt. 1854 és 1855 telén zord fagy uralkodott, ami a talajt is keményre dermesztette. Az erdélyi hegyekben viszont olvadásnak indult a méteresnél is vastagabb hótömeg, ami a Fekete- és a Fehér-Körössel 1855. február 13-án meg is érkezett Gyulára. Csakhogy a fagyos talaj nem volt képes beszívni a rengeteg vizet, a töltésszakadások következtében pedig a Körösök vize a településre zúdult, jéggel és dermesztően hideg vízzel árasztva el város legjavát. Több mint 1500 lakóház és tanya vált a víz martalékává. Ez a szám az akkori település 80 százalékát tette ki... A víz elárasztotta Kisvárost, Újvárost, Magyarváros egy részét, és körbezárta Németvárost.
A Vasárnapi Újság 1855. március 4-i lapszámában így írtak az esetről:
Gyulát (Békésmegyében) febr. 13—20-ig olly vizáradás pusztitá, minőre még emberek nem emlékeznek. A Fehér- és Fekete-Körös, melylyek Magyar- és Német-Gyula hosszában folynak, szépen megtisztultak a jégtől, minden veszedelem nélkül. De alig kezdtek ez esetnek örülni a régóta aggódó lakosok, midőn febr. 15-én a Fekete-Körös medréből kitört, a város északi részén alantabb fekvő helyeket elöntötte, szétrombolt mindent a mit útjában talált, s az emlékezet előtti idők óta elhagyott Régi-Körös ágyába vette magát, s egyszersmind mindenfelé áradással önté el a vidéket nagy terjedelemben. Számtalan tanya víz alá került, nagyrészben összeomlottak épületeik, a marhából a mit a roskadozó falak agyon nem vertek, annak nagy része a vizbefult, vagy megfagyott. És e pusztitást febr. 20-án megkétszerezé a Fehér-Körös, melly szintén kitört medréből, s a város déli részét pusztította. — Oda van nemcsak Gyula, a szép alföldi szorgalmas város nagyobb része, de határának, vidékének is minden reménye; nem fog ott aratni, sem szüretelni ez idén a szorgalmas gazda, bármennyi izzadsággal vetette reménysége magvát a gondosan megszántott barázdákba. Se hajléka, a hol bús fejét lehajtsa, se megevő falata nincs, melylyel a maga s gyermekei éhségét szüntesse, sok honfitársunknak, s ha rögtön nem nyújt segédkezet az a felebaráti szeretet, melly minálunk magyaroknál olly messzire ki szokott terjeszkedni, midőn szükséges a segély: akkor megfagyásnak és éhhalálnak vannak kitéve honunk egyik magyar városának szorgalmas lakói. Tízszeresen ad, a ki rögtön ad.
Magyarország kormányzója, Albert főherceg a vízkárosult tájak megtekintése során az áradás miatt teljesen elszegényedett Gyulán is bejárta az elpusztult városrészeket, és a látványtól megrendülten ennyit mondott: „ennek többé nem szabad megtörténnie, mert Gyula végleg megszűnik lakóváros lenni.”
Albert főherceg elrendelte a Fekete- és a Fehér-Körös szabályozását, mégpedig egy Gyulától Békésig ásott új csatorna segítségével. A folyószabályozás gondolata nem ekkor merült fel először, hanem már az 1816-os nagy Tisza-völgyi árvíz után, mely Gyulát is sújtotta. Akkor a szakértő csoport munkájában részt vett ifj. Tessedik Sámuel és Vásárhelyi Pál is, viszont a munkálatokhoz a végső lökést az 1855-ös árvíz adta meg.
Az új csatorna tervét nem támogatta Bodoky (több helyen Bodoki) Károly, a Körös-Berettyó vidék osztályvezető mérnöke – szerette volna, ha a Fehér-Körös továbbra is a városon keresztül vezet egy szélesebb, hajózható mederben. A Szolnok-Arad vasútvonal így is elkerülte Gyulát az árvízveszély miatt. Bodoky tervét végül elvetették, 1856-ban pedig elkezdődött a kormányzó által elrendelt munka: a Fehér-Köröst elterelték eredeti medréből, ez ma az Élővíz-csatorna. Új csatornát ástak Békésig, ahol eddig a Fekete-Körös a Fehérbe torkollott, a két Körös most Doboz-Szanazugnál találkozik egymással. A munkálatok 1858-ban értek véget.
Bár a Körösöket szabályozták, az árvízveszély ezt követően sem múlt el, viszont Gyula belterületét többé nem öntötte el a víz.
Bodoki Károly. Emlékét ma szobor őrzi Gyula belvárosában. Kép: tivizig.hu
Felhasznált irodalom:
Árpási Zoltán: Gyula könyv, Iniciálé-Lap Bt. , 2011
Körös-vidéki Hírlevél, XV. évfolyam 2. szám, 2005. március–április
Vasárnapi Újság, 1855. március 4.
