mozgás

2018.04.21. 19:50

A megyei fiatalok többet sportolnak, ám kevésbé kitartóak

A magyarok több mint fele egyáltalán nem végez testmozgást – derült ki nemrég egy uniós felmérésből. A megyei szakemberek szerint szűkebb hazánk lakosaira sem jellemző az aktív testmozgás.

Busi Ottó

Az EU-s felmérés ráadásul arra is rávilágít, hogy az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest rosszabbodott a helyzet: csaknem tíz százalékkal kevesebben sportolnak ma, mint korábban. Azonban nemcsak hazánk sportszokásairól fest lehangoló képet a felmérés, más EU-s országok sem teljesítettek jól, sőt, összességében az európai lakosság egyre kevesebbet sportol.

A rendszeres mozgást végzők számában átlag felett teljesítettünk, néhány százalékkal megelőztük az uniós középértéket. És akkor is jobb a helyzet, ha a sporton kívüli mozgásformákat nézzük. A magyarok több mint harminc százaléka végez ilyet, ami megfelel az uniós átlagnak. A felmérés ide sorolja a kertészkedést, a kerékpáros közlekedést vagy éppen a táncot is.

Jellemzően a fiatalabb korosztály végez aktív testmozgást a megyében.

Illusztráció: Shutterstock

A helyi szakemberek véleménye is megegyezik a kutatás eredményeivel, elmondásuk szerint a régió lakosaira nem jellemző az aktív sportolás.

– Ritka az, hogy valaki napi rendszerességgel végezzen testmozgást. Ennek legfőbb oka az időhiány és a lustaság – mondta a Free Gym konditerem és a Szabad Torna Sportegyesület ügyvezetője. Szabó Tamás hozzátette, az edzőteremben nagyságrendileg tíz vendégből hét férfi. A korosztállyal kapcsolatos kérdésre a fiatalabbakat jelölte meg.

– Általában a fiatalok közül kerülnek ki az edzőterem vendégei. Náluk gyakran tapasztalható, hogy a kezdeti lelkesedés pár hónap után abbamarad. A középkorú generációra inkább jellemző a kitartóbb, hosszabb távú edzés – árulta el.

A szakember hangsúlyozta, szülőként komoly felelősségünk van abban, hogy a későbbi generáció életében nagyobb szerepet kapjon az aktív testmozgás.

– Fontos a gyerekeinknek megtanítanunk azt, hogy a sport a mindennapjaink szerves részét képezze, és végig is kísérje egész életünket. Mindezek érdekében pedig szülőként pozitív példát kell mutatnunk számukra – emelte ki Szabó Tamás.

Az ingyenes sportolást segítik

A lakosság sporthoz való hozzáférését és a helyi sportlétesítmények rendszeres használatát ösztönzi a Hiszek Benned! program harmadik alprog­ramja, amelynek indulását március végén jelentették be Nyíregyházán. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta, a sportprogramot még 2016-ban indították el 400 millió forintos keretösszeggel, ennek első alprogramjában a megyei jogú városok pályázhattak támogatásra a helyi szinten megvalósítandó szabadidősportra és sportesemények lebonyolításához.

A második alprogramban olyan közép- és kisegyesületek projektjei kaphattak támogatást, amelyek a tehetségkiválasztást és tehetséggondozást segítették. A harmadik, a Fitt, egészséges nemzetért tárt kapus program nevet viselő kezdeményezés pedig a városokban teremt lehetőséget ingyenes sportolásra, illetve ösztönzi a lakosságot a helyi sportlétesítmények rendszeres használatára – ismertette az államtitkár a program részleteit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában