2025.07.06. 20:00
Nem minden E-betű káros, de figyeljünk rá, ha nem akarunk rákosak lenni!
Több tanulmány is alátámasztja, hogy a többszörösen feldolgozott élelmiszerek nagyobb mennyiségű fogyasztása összefüggésbe hozható a rosszindulatú daganatok kialakulásának és a rák okozta halálozásnak a kockázatával. Szakembert kérdeztünk, mire figyeljünk!
Dr. Bánhegyi Róbert Jánossal, a Magyar Onko-Diabetológiai Egyesület elnökével több témáról is beszélgetünk majd sorozatunkban, elsőként a többszörösen feldolgozott élelmiszerek kérdését érintettük.

Mit okoznak a többszörösen feldolgozott élelmiszerek?
A feldolgozás során több idegen anyag kerül az élelmiszerekbe, vagy keletkezik bennük, még akkor is, ha a műveleteket otthon végezzük. Az ipar pedig tudatosan ad az élelmiszerekhez mesterséges összetevőket. A sokat emlegetett E-betűs élelmiszer-adalékok kapcsán kiemelte, nem minden E-betűs összetevő káros, csupán az utólag az élelmiszerbe került, vagy szándékosan hozzákevert anyagokat igyekeztek ezen a módon elnevezni, rendszerezni. Az úgynevezett E-számok az Európai Unióban engedélyezett egyes élelmiszer-adalékanyagok kódjai.
E-betűs összetevők
A szakember kiemelte, vannak köztük károsak is, de esetükben meghúzták a határértéket, amelynél több nem kerülhet az élelmiszerbe, afeletti adagban ugyanis egészségügyi kockázatot jelenthetnek. A feldolgozás során élelmiszerbe kerülő, esetlegesen káros E-betűs összetevők túl nagy mennyisége számos kórkép, így bizonyos szív-érrendszeri és rosszindulatú daganatos betegségek kockázatát is megemelheti. Éppen ezért fontos, hogy minél frissebb, minél kevésbé feldolgozott, természetes élelmiszereket fogyasszunk.
– A többszörösen feldolgozott élelmiszerek, ultra feldolgozott élelmiszerek valóban a legveszélyesebbek, hiszen több technológiai folyamaton, sütésen, főzésen mennek át, mielőtt megesszük azokat – fogalmazott dr. Bánhegyi Róbert János. – Így jóval egészségtelenebbek, mintha friss gyümölcsöt vagy zöldséget fogyasztanánk.
Különleges konferencia lesz Gyulán
Október 10-11-én a Hunguest Hotel Gyula szállodában rendezik meg az elhízás, a cukorbetegség és a rosszindulatú daganatok összefüggéseivel foglalkozó II. Magyar Onkometabolikus és Onko-Diabetológiai Továbbképzést és Konferenciát. A konferencia kapui minden érintett klinikai és kórházi szakorvos, háziorvos, gyógyszerész, egészségügyi szakdolgozó és más érdeklődő szakember előtt az idén is nyitva állnak. Orvosok és gyógyszerészek számára 32, szakdolgozóknak 16 kreditpont írható jóvá.
Regisztráció a www.onkodiabetologia.hu weboldalon, kedvezményesen 2025.07.31-ig.

Ötszáz szelet sütemény adta a boldogsághormont a Csaba napon - galériával, videóval