2025.07.05. 17:14
Sokakat felháborít a pofátlan autósok bicskanyitogató viselkedése az áruházak parkolóiban
Állandó feszültséget jelent, ki, hova áll meg bevásárláskor az autójával. Vannak ugyanis olyanok, akik nem veszik figyelembe a szabályokat, és olyan helyen is megállnak, ahol nem lehetne. Csak azért, hogy minél közelebb legyenek a bejárathoz.
Korábban annak már utánajártunk, hogy a KRESZ nem szabályozza a családi parkolóhelyek használatát az áruházaknál, sokan pedig ezzel vissza is élnek, ami nem épp egy udvarias dolog. Némileg hasonló a helyzet a mozgássérült parkolókkal, ugyanis sokan állnak meg a bejárathoz közelebb kialakított helyekre vásárláskor, csak nem mindenkinek lenne szabad. Pedig a szabályok egyértelműek: erre jogosító kártya nélkül nem lehetne elfoglalni azokat.

Forrás: Shutterstock
Mit mond a KRESZ a mozgássérült parkolók használatáról?
A KRESZ értelmében a jogosultságokat a mozgásában korlátozott személy, valamint mozgásában korlátozott személyeket szállító jármű vezetője veheti igénybe, aki a parkolási igazolványt a járműben elhelyezte. Természetesen a bevásárlóközpontok parkolói nem minősülnek közterületnek, de attól még a szabályokat be kellene tartani. Megkérdeztünk több, Békés vármegyében is jelenlévő üzletláncot, hogyan biztosítják a parkolást a mozgássérültek számára, valamint a vásárlóik szabadon hagyják-e a mozgáskorlátozottak számára kialakított helyeket?
A Spar szerint tekintettel vannak a vásárlóik a mozgáskorlátozottakra
Megkeresésünkre a Spar Magyarország kommunikációs vezetője, Maczelka Márk válaszolt. Mint írta, a Spar és Interspar üzletekben, ahol van parkoló, ott a jogszabályban előírt mennyiségű mozgáskorlátozottak számára kialakított parkolószám áll rendelkezésre. Emellett általánosságban azt tapasztalják, hogy a vásárlók tekintettel vannak a mozgáskorlátozottak számára kialakított parkolóhelyekre.
A Tesco vásárlói szabálykövetőek
A Tesco sajtóosztálya válaszában jelezte, hogy áruházaik parkolóiban a mozgássérült parkolóhelyek számának tekintetében minden esetben eleget tesznek a jogszabályok által előírtaknak. Hozzátették, szerencsére azt tapasztalják, hogy a vásárlók általában betartják a szabályokat és nem állnak a mozgássérült vásárlóknak fenntartott helyekre, amennyiben nem jogosultak arra.
Az ALDI kiemelten figyel a mozgáskorlátozottak igényeire
Az ALDI Magyarország arról tájékoztatott, hogy az üzletlánc elkötelezett amellett, hogy áruházai minden vásárló számára könnyen megközelíthetőek és használhatóak legyenek. A cég kiemelten figyel a mozgáskorlátozott vásárlói igényeire, ezért áruházai kialakításakor és működtetésekor is számos szempontot figyelembe vesz. A parkolóhelyek esetében az erről szóló törvény előírásai szerint, kijelölt parkolóhelyet biztosítanak mozgáskorlátozott vásárlóik számára, melyek az üzletek bejáratához a lehető legközelebb helyezkednek el, hogy a parkolás és a bejutás is a legkényelmesebb legyen.
A Lidl betartja az előírásokat
A Lidl Magyarország közölte, hogy az üzletek kialakításakor minden esetben – így a bejárat és a boltberendezés esetében is – a hatályos előírások szerint járnak el, így a mozgáskorlátozott vásárlók számra is akadálymentesen használhatóak az áruházak. A parkolóval rendelkező áruházak esetében az akadálymentes parkolóhelyek kiépítését – a darabszámot, méretet és elhelyezést illetően – szintén az előírások betartása mellett alakították ki – írták.