2025.07.06. 18:29
Pontot teszünk a szomszédháború végére: mutatjuk, kinek a feladata a kerítés megépítése
Alapvető emberi tulajdonság, hogy mindenki szereti biztonságban tudni szeretteit, védeni értékeit. Ennek jegyében sok-sok eszköz bevethető, a legrégebbi módszer is. Fontos, hogy számít a méret, de nem csak az, lényeges például a szín is. Év eleje óta hatályos az a jogszabály, amely a kerítésépítés szabályait is részletezi, de az egyes önkormányzatok is hozhatnak előírásokat ebben a témában.
A kerítésépítés szabályainak ismertetése előtt célszerű meghatározni azt is, hogy mi az a kerítés. A vonatkozó, a településrendezési és építési követelmények alapszabályzatáról szóló kormányrendelet szerint egy elválasztó, lehatároló építményről van szó a saját telek, valamint a szomszédos telek vagy a közterület között.

Fotó: Illusztráció: Shutterstock
A kerítésépítés szabályainál számít a méret is
Érdekesség egyébként, hogy a telek határvonalain – ha jogszabály vagy hatósági döntés másként nem rendelkezik – nem muszáj a telket kerítéssel határolni. Aki viszont épít kerítést, annak tudnia kell, hogy tömör kerítés 2 méter felett nem létesíthető. A telek homlokvonalán, azaz az utcafronti részen pedig csak a járdaszint felett legalább 2 méterrel lehet szögesdróttal – a közterület használatát veszélyeztető megoldással – élni.
Örök kérdés a szomszédok között, hogy ki építsen kerítést
Lényeges kérdés, hogy hova lehet kerítést építeni, illetve, hogy kinek kell azt megépítenie. A kormányrendelet alapján a közterületi határvonalon álló kerítésnek teljes egészében a saját telken kell állnia. Ha kötelező kerítést építeni, akkor azt meg kell építeni
- a telek homlokvonalán, azaz az utcafronti részen,
- az útról nézve a jobb oldali telekhatáron,
- a hátsó telekhatár felénél, a jobb oldali telekhatártól számítva, ha nincs más megállapodás a tulajdonosok között.
Az önkormányzatok is beleszólhatnak a kerítés ügyébe
Fontos, hogy az önkormányzatok is beleszólhatnak a kerítésépítés szabályaiba.
Békéscsaba a hagyományos építőanyagokat részesíti előnyben
Békéscsaba a településkép védelméről szóló önkormányzati rendeletben foglalkozik a témával. Érdekesség, hogy bizonyos területeken az utcavonalon lévő kerítés legfeljebb 2 méter magas lehet. Ráadásul úgy, hogy a legfeljebb 0,5 m tömör – például falazott vagy beton anyagú – lábazat felett csak áttört, átlátható felületű kivitelezhető. A településképi szempontból meghatározó területeken elsősorban hagyományos építőanyagokból készülő kerítés készülhet, ilyen például a belváros, illetve a főbb útvonalak környéke. Lényeges, hogy amennyiben vadonatúj kerítést építenek közterület és nem közterület közé, akkor településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni.
Sarkadon eljárást kell indítani utcai kerítés építése esetében
Sarkadon – szintén a településkép védelméről szóló jogszabály alapján – utcai kerítés építése, átalakítása, jellegének megváltoztatása esetén településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni. A központban a kerítés akkor készülhet látszó betonból, ha a hagyományos struktúrákat követi, egyébként a tégla, a fa és az acél az elfogadható. Lehet drótkerítés is, ha mögé sövényt vagy egyéb cserjét telepítenek. Az építési telek határvonalain legfeljebb 2 méter magas kerítést lehet létesíteni, részben vagy egészen a természetes, tájegységre jellemző anyagokat kell használni, fát, téglát. A látszó beton- és acélkerítések esetén a hagyományos osztás megőrzése a cél.
Vésztőn kerülni kell az élénk színeket, a fehér természetesen mehet
Vésztőn a településképi szempontból meghatározó területeken összhangban kell lenniük a kerítéseknek. Lehetőség szerint áttört kerítést, azaz legalább 50 százalékos átláthatóságot biztosító kerítést kell építeni, de tömör kerítés is létesíthető kivételes esetekben, például azért, hogy csökkentsék a forgalmi terhelést, megtartsák a történelmi hagyományokat. A kerítés építésénél elsősorban természetes anyagok, mint a tégla vagy a fa vethetők be, míg a színezésénél harmonikus, telítetlen földszínek, esetleg fehér színek használhatók – azaz kerülni kell az élénk színeket – a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet szerint.