2025.07.03. 19:55
Bomló tetem orrfacsaró bűze lengte be a vízpartot, hátborzongató dolog történt a nádasban
Átható rothadás bűze csapja meg azoknak az orrát, akik Békéscsabán az Élővíz-csatorna mentén sétálnak. Hogy a tetem hogyan került oda, arról csak sejtésünk lehet, igaz, az is legalább olyan erős, mint maga a szag. Vajon a jól ismert kifejezés, a horgász a pácban most megállja a helyét?
Aki kíváncsi az „illatra”, annak csak le kell térni Békéscsabán, az Árpád fürdőtől az Élővíz-csatorna Árpád sori oldalára, és az első pihenőhelynél már tudhatja, célba ért. Nos, a szag forrása egy rothadó tetem, egy méretes, döglött hal, ami valószínűleg nem magától ugrott a partra. A szemtanúk szerint egy öreg pecás lehet a „bűnös”, aki pár nappal korábban éppen ott lógatta a botot, a szóban forgó haltetem pedig még frissen, és mellette hevert. Így, pár nap elteltével a hal – valószínűleg egy süllő – néhány méterrel arrébb vándorolt, a nyári kánikulában pedig úgy döntött, hogy gyorsan bomlásnak is indul. Ez pedig sajnos együtt jár a semmivel össze nem téveszthető bűzzel, a rothadó szaggal is. Horgász a pácban? Nos, adott a kérdés: bűnös-e az öreg pecás? Mit mond a szakirodalom?

Horgász a pácban: a bomlásnak indult haltetem szagát messziről lehet érezni
Nos, ha egy kifogott hal elpusztul, akkor azt vissza kell dobni a vízbe. A kifogott halakat – még az elpusztultakat is – vissza kell helyezni a vízbe, ezt írja elő a jogszabály is. Ez alól kivétel a szervezett horgászverseny, ahol más szabályok vonatkozhatnak rá – olvasható a Nébih honlapján. A MOHOSZ Országos Horgászrendje szerint a pecás köteles a horgászhelyét tisztán tartani és azt a horgászat befejeztével tisztán hátrahagyni – ebbe pedig beletartozik az elpusztult süllő is. Nos, az öreg, ebben jócskán bűnösnek bizonyult.
Ahogy az a fotón is jól látszik, a hal feje már hasznosult, valószínűleg egy cirmos lakhatott jól vele. Reméljük, az erősen bomló hús nem végzi egy éppen arra sétáltatott kutya gyomrában, vagy a szálka a torkán akadva.
Persze, az Élővíz-csatorna kocahorgászai tudnak ennél kacifántosabb dolgokat is. Az szinte mindennapi látvány, hogy családostul költöznek le a partra és piknikbe hajlóan veszik birtokba a partszakasz egy-egy részét, ám ami sokszor utánuk marad, azt nem köszöni meg senki. Persze, tisztelet a kivételnek, olyan csodát is láthattunk már, hogy a botok gazdája reklámzacskóba gyűjtötte az eldobott szemetet, és magával is vitte.
A törpeharcsának nincs kegyelem
Aztán arra is volt már példa, hogy egy vergődő halat észleltünk a „susnyákosban”, majd kérdésünkre a mester – felesége egyetértő bólogatása mellett – csupány annyit mondott, ez egy törpeharcsa, nem őshonos hal, nem szabad visszadobni. A kifogott halat nemes egyszerűséggel csak ledobta az idei nyáron feltűnően nagy gazba, hadd fulladjon meg. A még ficánkoló halat ösztönösen, egy gyors mozdulattal visszadobtuk a vízbe.
Mivel a törpeharcsa valóban invazív halfaj, és mérhetetlen károkat tud okozni a vizek élővilágában, azt nem szabad visszadobni. Nemcsak falánksága, de szemtelensége is hatalmas. Úgy tartják, ahova egyszer beteszi az uszonyát, onnan szinte képtelenség eltüntetni. Ám, mivel a kifogott halat szárazon vagy vízen lassú, kínos fulladásnak kitenni tilos, vajon mit kellett volna tennünk, mi lett volna a helyes?
Ugyancsak az elmúlt napok termése az önkéntes nádszabász. A jól megtermett, idősödő házaspár ugyan botokat nem hozott magával, ám szerszámokat annál inkább. Ha csak egy metszőolló lett volna náluk, talán fel sem figyeltük volna rájuk, ám – közeledésünket észlelve – az öreg egy hatalmas ágvágóval a kezében bukkant elő a partot takaró növényzetből, majd ugyanazzal a lendülettel be is ugrott az autójába. Olyan gyorsan azért nem tudott elindulni, mert az asszony már komótosabb volt. Másnap azért már megbizonyosodhattunk arról, hogy valószínűleg később visszajöttek, mert a derekas munkát valakik befejezték. Mondjuk, azon a helyen, azóta sem láttunk senkit botot lógatni.

Az Élővíz-csatorna szinte minden héten kínál egy-egy furcsa esetet, legutóbb például
- egy különös állatot fotóztak itt, és kiderült az is, hogy a hüllő hogyan keveredhetett oda.
- A csatorna vizéből alól persze nagyobb halak is előbukkannak, nemrégiben egy közel 10 kilós pontyot fogott az egyik horgász.
- Persze a köztéri hulladéktárolók itt sem úszták meg a fürdést, jó kedvű fiatalok párat be is hajítottak a vízbe (azok azóta is ott hevernek), párból pedig „várat építettek”.

A városlátogató videójában is feltűnik a csatorna
A Város és én elnevezésű TikTok-csatorna üzemeltetője néha vonatra pattan, hogy Magyarország rejtett kincseit is bemutassa. Legutóbb meg sem állt a békési megyeszékhelyig, és egy kellemes hangulatú, nyári videón keresztül mutatta be, milyen is Békéscsaba. Ellátogatott az Élővíz-csatornához is.