Összefoglaló

2025.07.06. 18:48

Ásós Géza álma valóra válik, jön az áramszünet, fillérekért pihenhet Békésben

Újabb komoly meglepetés készül. Az ország első cigány étterme, a békési Kira vendéglő tulajdonosa, Ásós Géza régi vágyát valósítja meg egy újabb városban. Nézzük, mi mindenről írtunk még 2025. július 6-án.

2016, 2017 óta járunk Hódmezővásárhelyre különböző rendezvényre, és úgy gondolom, hogy elfogadtak itt is minket – mondta el Facebook-videójában Ásós Géza – Mindez sokat jelent számomra, és régi vágyam volt hogy a városban is nyissunk egy kifőzdét.

Ásós Géza
Forrás: Ásós Géza Facebook

Ásós Géza valóra váltja régi álmát

Ásós Géza elmondta, hogy Hódmezővásárhelyen, a piacon, a régi Família áruház helyen nyitják meg az új kifőzdét. Gézáék több hete esténként, a vendéglői műszak után dolgoznak a helyszínen, és az étteremvezető kicsit vissza is tért korábbi hivatásához, a gipszkartonozásához. 

Számítson rá, hogy komoly áramszünet jön!

Ahogy a legendás slágerből is ismerős lehet, olykor kell egy kis áramszünet. Most viszont a lehető legrosszabbkor jön, hiszen a rekkenő hőség idején nem tud menni a légkondi, leolvad a fagyasztó- és a hűtőszekrény, csak másodlagos problémának tűnik, hogy nem lesz tévé és internet. Több utcában lesz áramszünet – hívták fel a figyelmet a város közösségi oldalán.

áramszünet, áram, légkondi
A település több helyszínén áramszünetre kell számítani. 
Fotó: MW-archívu,m

Esőért imádkoznak a békési gazdák - itt a válasz, mennyi az esély rá

Jön a hidegfront, lehűl a levegő, s esőt is várhatunk. A meteorológiai szolgálat most tisztázta hol, mikor mennyi eshet.

Senior,Farmer,Squatting,Beside,Rain,Gauge,In,Corn,Field,At
Szükség van ez esőre nagyon. Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Fillérekért is lehet pihenni Békésben: összegyűjtöttük a legolcsóbb szállásokat

Nem kell mélyen a zsebbe nyúlni ahhoz, hogy kellemes pihenőhelyet találjunk a nyárra. Szállás Békésben már néhány tízezer forintért is elérhető két fő részére egy hétvégére – mi pedig megnéztük, hol és mennyiért. Összeállításunkban a legkedvezőbb árú szálláshelyeket mutatjuk be, a horgásztótól a kempingen át a fürdő közeli apartmanig.
 

Olcsó szállás Békésben is található, megkerestük a legkedvezőbb helyeket,
Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Súlyos buszbaleset - több gyermek is megsérült

Hajnalban felborult egy ukrán rendszámú turistabusz Kunszentmárton és Tiszaföldvár között. A buszbaleset során több utas megsérült.

A buszbaleset sérültjei között súlyos és életveszélyes állapotú gyermek is van.
Forrás:  MTI/Donka Ferenc

Negyven fokban sétáltatják a kutyákat az aszfalton, kiakadtak a csabaiak

Ismét egymásnak feszültek a békéscsabaiak a Facebookon. Mi más is adhatta volna a témát, mint az állattartók felelőssége és a hőség? Nem, nem a galambok, ezúttal a kutyák voltak porondon...

Polgárőr kuvaszok: Baltazár és Lujzi a munkában és a magánéletben is egymásra talált

Kitanulták a szakmát, mindketten értik a dolgukat. A két kuvasz megjelenése tiszteletet parancsoló. A településen, ahol élnek, mindenki tudja, ők a közösség őrzői, polgárőrök, igaz, nekik 4 lábuk van.

Tökéletes az összhang a polgárőr kuvasz páros között: Lujzi és Baltazár Fotó: BMH

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában