2025.06.14. 20:41
A szarvasgombás hamburgertől a tiszai halászléig sok mindent megkóstolhattak - galériával, videóval
Az egészen kiváló szarvasgombás hamburgertől a vadpörkölteken át a tiszai halászléig számos egészen remek étel készült szombaton Békés-Dánfokon. A VI. Békés Vármegyei Vadász- és Horgásznapon a főzőversenyek mellett számos program, például újdonságként koronglövő verseny is szolgálta a sok száz résztvevő kikapcsolódását.
Nemes Attila, a Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetségeének (KHESZ) ügyvezetője elmondta, a vadász- és horgásznap részeként rendezték meg a Körös-völgyi Halászlé- és Halételkészítő Versenyt.

Vadász- és horgásznap, remek ízek születtek
– A gasztronómiai megmérettetésre 20 csapat jelentkezett, amelyek tagjai jóval több halételt készítettek. Idén is a Tiszai halászlé volt a legnépszerűbb, de a sült haltól a a halgyrosig számos finomság készült – fogalmazott. Az ételeket szakmai zsűri értékelte, de kóstolása is lehetőség nyílt.
A Dánfoki Üdülőközpont konferenciatermében megnyílt Hoitsy György Halak és más vízi állatok című kiállítása és Lustyik Gábor Otthonunk a Körös-vidék című fotótárlata. Ugyanitt az érdeklődők megtekinthették az Országos Magyar Vadászkamara Békés vármegyei Területi Szervezete és a helyi vadászatra jogosultak trófea- és preparátum kiállítását is. Volt látvány-haltelepítés és az ifiklubos gyerekek horgásztak.
Fontosak az ilyen közösségi események
Hrabovszki János, az Országos Magyar Vadászkamara Békés Vármegyei Területi Szervezetének elnöke nagyon fontosnak nevezte, hogy vadászok, horgászok kötetlen formában együtt töltsenek egy napot.
– Mostanra az ország több helyén kezdik átvenni, hogy a horgászok és vadászok közösen szervezzenek ilyen programokat. Szombaton Békés-Dánfokon családtagok, gyerekek, vadászok és horgászok ünnepeltek együtt.
– A mai intenzív világunkban kevesebb lehetőség jut a kikapcsolódásra. Egy-egy ilyen esemény lehetőséget ad, hogy a résztvevők Mezőkovácsházától Füzesgyarmatig, Battonyától Szarvasig beszélgessenek, eszmét cseréljenek egy kellemes étel és egy jó ital mellett – fejtette ki. Szólt arról, hogy a vadásztársadalom nyugodt, 2037-ig a vadászati törvény szerint élnek a vadásztársadalom élnek.
Hrabovszki János a programból kiemelte, hogy az egy napra engedélyezett lőtéren koronglövő versenyt rendeztek. Volt vadhívó bemutató, agárfuttatás, vadászkutya-bemutató, új vadászokat avattak és kitüntetéseket is átadtak. A vadételfőző versenyen 14 csapat készített különböző ételt, ízletes pörköltek, örvös galambleves, hamburger is dicsérte a csapatokat.
Nem akármilyen ételek készültek
A Füzesgyarmati Vadásztársaság például több fogással is készült, marhapörkölt, dámpörkölt, kiváló szarvasgombás és sima hamburger, sült kolbász egyaránt került az összetartó csapat asztalára. Egyébként mindenütt hasonló változatos ételek voltak jellemzőek.
Kálmán Tibor, Békés polgármestere köszöntőjében kiemelte, már másodszor rendezték meg Békés-Dánfokon a vadász- és horgásznapot. Mint elmondta, a horgászok és vadászok példát mutatnak, hogy miként kell szervezetten, gondoskodóan odafigyelve törődni a környezettel.
Érték és mérték
Dr. Rákóczi Attila, a Békés Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója úgy fogalmazott, hogy a horgászokat és a vadászokat az érték és a mérték kifejezések jellemzik.
– A horgászok és vadászok járják, gondozzák és őrzik azt a csodálatos világot, értéket, amit a jó Isten teremtett nekünk – fogalmazott. – A vadászok és horgászok ismerik egymás rezdülését, tisztelettel viszonyulnak egymáshoz, ami mérték.
Megtanít értékelni a csendet
Dr. Hunya Miklós, a KHESZ elnöke elmondta, hogy a horgászok Békés vármegye legnagyobb civil szervezetét alkotják közel 30 ezer taggal. Mint kifejtette, a horgászat szépsége megtanít bennünket értékelni a csendet, amely a madárcsicsergésről, a lombok zúgásáról, a vizek csobogásáról szól.
– Megélhetjük azt, amit a természet minden pillanatban kínál számunkra – emelte ki. Mint kifejtette, a horgászat alapvetően egyéni sportág, a horgász szervezetek legfőbb feladata pedig az, hogy a legjobb körülményeket biztosítsák számukra. A szombati és hasonló események pedig lehetőséget biztosítanak arra, hogy a vadászok és a horgászok megmutathassák magukat.
Élmények, történetek
Dankó Béla országgyűlési képviselő megnyitó beszédében elmondta, mind a térség környezete, mind a vadászat és a horgászat vonzza a turistákat.
– Vendégek érkeznek belföldről és külföldről, amit segítenek a fejlesztések is, például Békés vármegye gyorsforgalmi úthálózatba bekapcsolása is. A program jelentőségével kapcsolatban elmondta, valóban mindkét tevékenységnek nagyon sok olyan pillanata volt, amikor egyedül vannak a horgászok és a vadászok.
– Ez az élmény azonban nem lehet teljes anélkül, hogy a sikereket ne tudjuk megosztani másokkal. Nagyon fontosak az olyan események, mint a szombati, amikor a vadászok, a horgászok közössége összeülhet, beszélhet az élményekről, a velük történtekről, megkóstolhatja egymás főztjét.
Vadász- és horgásznap Békésen
Fotók: Bencsik ÁdámKitüntetettek
- Váczi Sándor (Kettős-Körösmenti VT.-Doboz - Magyar Vadászatért Érdemérem
- Dr. Bozó László - Országos Magyar Vadászkamara Érdemérme
- Gráf Péter - Nimród Vadászérem
- Makra Tibor (Biharugrai Földtulajdonosok VT.) - Nimród Vadászérem
- Pacsika Sándor (Csanádapácai Kittenberger VT.) - Nimród Vadászérem
- Bartha Attila (Bartha-Agrár Kft. – Dévaványa) - Nimród Vadászérem
- Domonkos László - Nimród Vadászérem
- Mitykó János (Száraz-érmenti VT. – Tótkomlós) - Békés Vármegye Vadgazdálkodásért Érdemérem
- Fekete Attila (Bartha-Agrár Kft., Dévaványa) - Békés Vármegye Vadgazdálkodásért Érdemérem
- Hégely Sándor (Alkotmány VT. - Okány) Békés Vármegye Vadgazdálkodásért Érdemérem
- Hudák Pál (r. ezredes rendőrségi főtanácsos) - Hubertusz Kereszt Arany fokozat
- Petneházi Krisztina (r. százados) jutalom
- Márk Milán (r. zászlós) jutalom
- Száraz-érmenti VT. – Tótkomlós - Gróf Nádasdy Ferenc Emlékplakett