Tanévzáró ünnepség

2025.06.21. 07:06

A nyolcadikosok mellett az igazgató is elbúcsúzott a szlovák iskolától – galériával

Rendhagyó tanévzáró ünnepséget és ballagást tartottak pénteken a békéscsabai Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégiumban. A szlovák iskola rendezvényén nemcsak a nyolcadikosoktól köszöntek el, hanem Pecsenya Edittől is, aki évtizedeken át vezette az intézményt. Elhangzott ugyanakkor az is, leginkább nem mondatként, hanem dalként, hogy Sose búcsúzz el!

A szlovák iskola ünnepségén a 7. osztályosok nevében Vas Maja és Simon Ábel, míg a 8. osztályosok nevében Cserenyecz Vanda és Ádám Dominik Noel búcsúzott. Lipták Zsolt igazgatóhelyettes beszéde után Huszár Györgyné, Sztrunga Mihályné és Varga Judit, az intézmény volt pedagógusai gyémántdiplomát vehettek át.

 tanévzáró ünnepség, ballagás, szlovák iskola
Rendhagyó volt a békéscsabai szlovák iskola tanévzáró ünnepsége, hiszen nemcsak a 8. osztályosoktól, hanem Pecsenya Edit igazgatótól is elköszöntek. Fotó: Petrovszki Péter

Vannak, akik csak vendégként térnek vissza az intézménybe

A tanévzáró ünnepség és a vakáció után a legtöbben visszatérnek az intézménybe. Az elballagó diákok vagy a nyugdíjba vonuló pedagógusok azonban immár csak vendégként lépnek majd be a 75 éves intézmény falai közé, amelyek kedves emlékeket rejtenek az ott töltött sok-sok évről.

Nyugdíjba vonul a szlovák iskola igazgatója, Pecsenya Edit

Pecsenya Edit, a szlovák iskola igazgatója 44 éve a második otthonának tekinti az intézményt. Itt érettségizett, majd az egyetemi évek után itt kezdte pedagógusi pályafutását. 28 éve sikeresen pályázott az intézmény vezetésére, amit a mostani tanévig töretlen lelkesedéssel, kitartó hűséggel és elhivatottsággal végzett. Nyugdíjba vonulása alkalmából az Országos Szlovák Önkormányzat részéről Hollerné Racskó Erzsébet elnök búcsúztatta, majd meglepetésként dalra fakadt mindenki a szlovák iskolában, egy fontos üzenetet tolmácsolva: Sose búcsúzz el!

Egy másik világot is megnyitott a diákok számára

Ezt követően a 11. osztályos Krajcsovicz Hanna szólt az elköszöntő igazgatóhoz. Beszédében hangsúlyozta, hogy Pecsenya Edit nem csupán a szlovák iskola igazgatója volt, a lelkét is adta. Nemcsak tanított, hanem nevelt, és ami talán a legfontosabb, hogy nemcsak hallgatott, hanem figyelt is. Egy másik világot is megnyitott a diákok számára, a szlovák lélek világát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában