2025.06.20. 15:01
Mi Hazánk: a csabai tiszások sajnáltak 3 milliót a bajba jutott parajdiaktól
Minden magyar felelős minden magyarért, országhatároktól függetlenül – hangsúlyozta Gyebnár Dávid önkormányzati képviselő (Mi Hazánk), amikor pénteken sajtótájékoztatón értékelte a csütörtöki békéscsabai közgyűlést. Furcsának mondta, hogy a „tiszások”, a Pátria Békéscsaba-frakció tagjai kivonultak a teremből, amikor Parajd mindössze 3 millió forintos támogatása került napirendre.
A Megyei Jogú Városok Szövetsége kezdeményezésére került napirendre csütörtökön a békéscsabai városi közgyűlés ülésén, hogy a békéscsabai önkormányzat is nyújtson a többi megyei jogú városhoz hasonlóan 3 millió forintos támogatást a parajdiak megsegítésére – emlékeztetett a pénteki sajtótájékoztatón Gyebnár Dávid önkormányzati képviselő (Mi Hazánk).

Álláspontjuk szerint minden magyar felelős minden magyarért
A többek között a parajdi sóbányát ért tragédia kapcsán elmondta: az ott élők döntő többsége eddig a turizmusból élt, és a katasztrófa miatt egyik napról a másikra vesztette el megélhetési lehetőségét. Hozzátette: arra, hogy tragédia jöhet, a parajdiak évekkel ezelőtt felhívták a figyelmet, szerinte azonban mindez a romániai vezetést nem érdekelte.
Minden magyar felelős minden magyarért, országhatároktól függetlenül. Alapvető, hogy segítünk
– hangsúlyozta Gyebnár Dávid, aki szerint ez a 3 millió forint csekély összeg Békéscsaba éves költségvetéséhez képest, a sok kicsi azonban sokra mehet.
Így tiltakozhattak a határon túli magyarok támogatása ellen
– Furcsa, hogy a Pátria Békéscsaba-frakció tagjai sajnálták ezt a 3 millió forintot azoktól, akik valóban bajba kerültek. Érdekes, hogy a téma tárgyalásakor a vitát sem várták meg, hanem kimentek a teremből. Így tiltakozhattak a határon túli magyarok támogatása ellen – fogalmazott az önkormányzati képviselő.
Hozzátette, hogy a Pátria Békéscsaba-frakció tagjainak – akik a Magyar Péter vezette Tisza Párttal több fronton is együttműködnek – ezen lépése nincs összhangban Magyar Péter azon kijelentésével, hogy ő minden magyart szeretne szolgálni.
Örül, hogy Békéscsabán van terv a víz megtartására
Gyebnár Dávid önkormányzati képviselő egy másik témát is hozott a békéscsabai városi közgyűlés üléséről. Elmondta, hogy a Mi Hazánk korábban szorgalmazta, hogy legyen országos szintű koncepció a víz visszatartására, szerinte azonban ebben nem történt előrelépés, és elsivatagosodik a térség. Örül annak, hogy Békéscsaba esetében született ilyen dokumentum, támogatta is annak elfogadását. Az öntözés kapcsán felhívta a figyelmet a szakszerűségre, hogy ha pénzt, időt és energiát nem spórolva zöldít Békéscsaba, akkor gondozzák megfelelően is a fákat, cserjéket, virágokat.
Parajdi támogatás: a Fidesz szerint szomorú, ami történt
A Fidesz-KDNP-frakció vezetője, Opauszki Zoltán a kormánypárti sajtótájékoztatón szomorúnak és sajnálatosnak mondta, hogy a csabai „tiszások” nem vettek részt a szavazásban. Hangsúlyozta, hogy azok, akik voksoltak, egyhangúlag támogatták, hogy nyújtson Békéscsaba segítséget a parajdiaknak. Szerinte ez egy olyan fontos és közös ügy, amelyen keresztül kifejezhették együttérzésüket a bajba került parajdiak irányába.