Fergeteges légi show

2025.06.15. 21:02

Besenyei Péter lélegzetelállító bemutatót tartott a kamionos bulin - galériával, videóval

Több mint negyven kamion gyorsulási versenyével és Besenyei Péter műrepülő világbajnok elképesztően látványos bemutatójával folytatódott a békéscsabai repülőtéren a II. Országos Kamionos Találkozó vasárnap. A programra ezúttal is óriási tömeg gyűlt össze, még a tavalyi legendás tombolasorsolás győztese is ott volt, a szervezőktől pedig azt is megtudtuk, hogy jövő folytatódik-e az Országos Kamionos Találkozó Békéscsabán.

Szarka Dániel, az Országos Kamionos Találkozó ötletgazda-főszervezője elmondta, a kamionok gyorsulási versenyén négy kategóriában több mint 40 jármű vett részt vasárnap.

Országos Kamionos Találkozó
Besenyei Péter elképesztő bemutatót tartott az Országos Kamionos Találkozón vasárnap. Fotó:Bencsik Ádám

– Tavaly 15-16 kamionnal neveztek, így közel háromszorosára emelkedett a létszám – tette hozzá Szarka Dániel.

Országos Kamionos Találkozó, 238 kamion érkezett, sok ezren a programokon

Mint megtudtuk, tavaly 112, idén 238 kamion volt jelen a rendezvényen, ahogy, bár még a végleges adatok nincsenek meg, az is biztos, hogy a nappali látogatók száma is meghaladta a tavalyit.

Besenyei Péter elképesztő bemutatót tartott

Hlásznyik Péter, az esemény másik főszervezője elmondta, Besenyei Péter műrepülő bajnok elképesztő bemutatót tartott vasárnap délután, amelyet több ezren tekintettek meg. A sportember utána még egy órán át Békéscsabán maradt, hogy a rajongókkal fotózkodjon, illetve számos dedikált kártyát is kiosztott a világbajnok.

Megtartották a tombolasorsolást

Ugyancsak megtartották a tombolasorsolást, a fődíj egy 450 ezer forint értékű utalvány volt, de a rallycross világ- és Európa-bajnokságra is több 100 ezer forint értékű jegy talált gazdára, ahogy több élményrepülést is kisorsoltak. Összesen alsó hangon is másfél millió forintot meghaladó értékben találtak gazdára ajándékok. Színpadra szólították a tavalyi, szinte azonnal legendássá vált tombolasorsolás nyertesét, az eleki Sáros Rózsát, aki kamiont nyert az előző évben.

Folytatódik-e a jövőre a program? Már megvan a válasz

S persze már a rendezvény vége előtt felmerült, hogy jövőre, 2026-ban folytatódik-e a rendezvény, a kérdés vasárnap a főszervezőknek is nekiszegeztük.
– Egyértelmű, hogy folytatjuk. Nagyon sok megkeresés érkezett az elmúlt három napban is, még több partner szeretne csatlakozni a programhoz, és még több kamion várható – emelte ki Szarka Dániel és Hlásznyik Péter. Mint elárulták, már a jövő évi eseményhez is lehet csatlakozni, és akik ezt hétfő éjszakáig megteszik, azok között kisorsolnak egy páros belépőt, és a nyertesek díszvendégként lehetnek jelen a jövő évi rendezvényen.
– Hosszú három nap volt, kevés pihenéssel, de rengeteg adrenalinnal és euforikus érzéssel, ami mindent feledtet. A vendégeken, a kamionosokon, a látogatókon is azt láttuk, hogy jól érezték magukat. Régi barátságok erősödtek tovább, új barátságok születtek. Jövőre folytatjuk – fogalmaztak. 

 

 

Nézze újra a látványos pillanatokat!

Ezekben a cikkekben pedig a kamionos felvonulásról és az eseményről láthatnak képeket és olvashatnak.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában