2025.06.17. 16:50
Jó sportoló, kiváló tanulókat, diákolimpikonokat köszöntöttek – mutatjuk a teljes listát – galériával, videóval
A fair play, a tiszta, sportszerű játék szelleme nemcsak a sportban fontos, hanem az egész életben – hangzott el a gyulai Vigadóban tartott keddi ünnepségen. Az eseményen a jó tanuló-kiváló sportolókat és a diákolimpikonokat köszöntötték.
Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere a jó tanuló-kiváló sportolók és diákolimpikonok köszöntésén elmondta, kedden egy közösségi ünnepen gyűltek össze, hogy megünnepeljék azokat a fiatalokat, akik a tanév során nemcsak az iskolapadban nyújtottak kiemelkedő teljesítményt, hanem a sportpályákon, tornatermekben és uszodákban is példát mutattak mindannyiuknak. Hangsúlyozta, az elismerés nem pusztán egy oklevél.

Fotó: Bencsik Ádám
Jó tanuló-kiváló sportolók, diákolimpikonok: egy közösség elismerése
– Ez a közösség elismerése és köszönetnyilvánítása azért a kitartásért, fegyelemért és céltudatosságért, amelyet nap mint nap tanúsítottak a fiatalok. Mert aki reggel korábban kel, vagy a tanórák után is rászánja az időt, hogy edzésre menjen, és az iskolában is teljesíti a feladatait, az nemcsak versenyeken, hanem az élet fontos területein is győztes lehet – fogalmazott. Kiemelte, a sportolás segít abban, hogy megtanulják: az idő kincs, amit tudatosan kell beosztani.
– Fejleszti a koncentrációt, növeli a kitartást, és segít legyőzni a kudarcokat is. Ezek pedig olyan képességek, amelyek az iskolában, a munkában és az élet minden területén előnyt jelentenek – tette hozzá. Kifejtette, amikor a fiatalok sportolnak, nemcsak az izmaikat edzik, hanem az akaratukat is. Megtanulnak küzdeni, újra felállni – ha valami nem sikerül elsőre – és tisztelni azokat, akik mellettük vagy éppen ellenük versenyeznek.
A fair play nem csak a sportban fontos
– A fair play – a tiszta, sportszerű játék – szelleme nemcsak a sportban fontos, hanem az egész életben. Ez az a hozzáállás, amely nemcsak az eredményt nézi, hanem az utat is, ahogy oda eljutunk – mondta a polgármester. Szólt arról, hogy az eredmények inspirációt adnak más diákoknak, büszkeséggel töltik el a tanáraikat, örömet szereztek szülőknek, és megerősítitek a felnőttekben azt, hogy érdemes hinniük a jövőben. Kiemelte, a díjak, amiket a fiatalok átvettek, nem egy történet végét jelölik, hanem egy újabb fejezet kezdetét.
Kifejtette, köszönet illeti a testnevelőket, a felkészítő tanárokat, a szülőket, akik nélkül nem juthatnának el a gyermekek a versenyekre, a tagintézmények vezetőit, az önkormányzat munkatársait, de leginkább azokat a diákokat, akik megmutatják magukat, tehetségüket, szorgalmukat és kitartásukat.
Jó tanuló-kiváló sportolók és diákolimpikonok köszöntése
Fotók: Bencsik Ádám
Az embert, a közösséget is ünnepelték
Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója elmondta, kedden a kiválóságot ünnepelték, de nem csak a sporteredményeket, hanem az embert és a közösséget is. Az igazgató idézte Egerszegi Krisztina, minden idők egyik legszerényebb és legsikeresebb magyar sportolója gondolatát, amely szerint „Nem elég akarni, tenni kell érte mindennap. Akkor is, amikor nincsen kedved, amikor fáradt vagy…”
A gondolat kapcsán hangsúlyozta, a kitüntetett fiatalok nem csak akartak, hanem cselekedtek is, bizonyították, hogy győzelem nem a versenyen kezdődik, hanem akkor, amikor mások még a takaró alatt forgolódnak, míg ő már sporttáskával a vállukon mennek edzésre. – Minden kihívás, minden fáradt reggel, és minden elrontott nap is része az útnak – hangsúlyozta. Teleki-Szávai Krisztina is kiemelte, a pedagógusok, az edzők, a szülők szerepét.
Jó tanulók, kiváló sportolók
Implom József Általános Iskola
Kiss Kevin
Magvető Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda
Metcalfe Rebecca
Erkel Ferenc Gimnázium
Nacsa Domán
Kovalovszki Zalán
Az Országos Diákolimpiai Bajnokságokon kimagasló eredményeket elért sportolók
Gyulai Implom József Általános Iskola
- Kiss Kevin
- Bagdi Bence
- Kovácsik Norbert
- Bagdi Sára
- Rácz Levente
- Domokos Arnold
- Bagdi Barnabás
- Becsy Blanka
- Stefanovits Hanna
- Árpási Krisztabella
- Komlósi Kata Hanna
- Szabó Bence
- Rádai Miklós
- Beliczai Gergő
- Bogár Dániel
- Beszterczey Luca
- Kardos Sámuel
- Kern Zsombor
- Gróh Zsombor
- Ficzere Viktor
- Nagy Lara
- Nagy Gábor
- Bogár Dániel
- Dániel-Székely Áron
Felkészítő testnevelők: Kovács Katalin, Zvolenszki Edit, Oláh, Ferenc, Orosz Mihály.
Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
- Csökmei Alex
- Pócsik Viktor
- Fábián Gábor
- Bereczki Bella Mia
- Kurta Krisztián
- Dankó Endre
- Kurkó Balázs
- Árgyelán Tamás
- Szép Gergő
- Godó-Barna Dorka
- Szabó Janka
- Jánovszki Enikő
- Sassano Alessandro
- Oláh Antal
- Fáskerti Máté
- Kotroczó Krisztofer
- Kiss Ádám
- Kállai Áron
- Kempf Anna
- Juhász Marcell
- Bene Magor
- Juhász Emili
- Hankó Hunor
- Szilágyi Maximilián
- Tóth Bence
- Schriffert Sára
- Sebestény Renáta
- Polgár Izabella
- Borbély Dominik
- Barta Róbert
- Rácz Lotti
- Budai Csenge
- Papp Dorina
Felkészítők:
Bacsa Edina, Pluhár János, Szabó Ferenc, Novákné Lukács Márta, Mihály István, Kruzsicz Bernadett
Magvető Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda
- Medovarszki Sára
- Metcalfe Rebecca
- Kovács Viktória
- Oroján István
- Alberti Tamás
- Fehér Ákos
- Kovács Dominik
Felkészítő testnevelők: Dávid Szilvia, Forgách Ágnes, Czirok Sándor Zoltán, Fodor Judit
Gyulai Dürer Albert Általános Iskola
- Abrudan Gábor Mihály
Felkészítő testnevelő: Dolezsán Dávid Lajos
Pánczél Imre EGYMI
- Farkas László
- Mózes Richárd
- Putnoki Kevin
Felkészítő testnevelő: Király László Attila
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
- Székely Dorina
- Gajda Anna
- Adamcsák Luca
- Bucsai Krisztián
- Vincze Árpád
- Balog Apolka
Felkészítő testnevelő: Vigh Balázs, Házi Márk Bálint, Puczkó Annamária, Besenyei Krisztián
Nicolae Balcsescu Román Általános Iskola és Gimnázium
- Pop Nadia
- Avram Alexa
- Martyin Vivien Zoé
- Nagy Jázmin
- Pop Maya
- Matey Bryana Anastasia
- Kutasi Bence
Felkészítő testnevelők: Baktai Ferencné, Rokszin Tibor
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
- Nacsa Domán
- Abrudán Kitti Gabriella
- Horváth Csenge
- Havas Katalin
- Kallós Ágnes
- Tóth Zóra Léna
- Árpási Zoltán Levente
- Gerebenics Róbert Barna
- Hegyi Botond
- Müller Martin Zoltán
- Pékh Zalán
- Budai Tamás
- Házi Richárd
- Kovalovszki Zalán
- Gerebenics Róbert Barna
- Balogh Patrik András
- Beleznai Levente
- Bordás Dávid
- Fehér Máté
- Szabó János
- Szatmári Bence
- Temesvári Milán
- Hegyi Botond
- Kovács Dalma
- Cseresznyés Petra
- Oroján Csilla
- Panda Kamilla
- Kovács Hédi
- Sebestyén Mira
- Godó Nándor
- Wéber Dániel
- Havas István
Felkészítő testnevelők: Szendrei Imre, Forrás Imre, Czoldánné Domokos Györgyi
Göndöcs Benedek Katolikus Technikum
- Molnár Mercédesz
Felkészítő testnevelő: Antal Zsolt
Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
- Szél Dorka
- Petrovszki Milán
Felkészítő testnevelő: Cseke István.