Hírösszefoglaló

2025.06.11. 18:10

Egy rajongó álma valóra vált, traktorral ütközött a vonat, kopogtattak a fejszés gyilkosnál

Kiderült, hogy mi az a nemes cél, amit Hevesi Tamás a Kincsvadászokban elárverezett tárgy árából támogat. A gyulai kötődésű Hevesi Tamás egy különleges emléket vitt be a TV2 sikerműsorába, és most azt is elárulta, hogy kit és hogyan segített a 180 ezer forintból. Nézzük, mi mindenről írtunk 2025. június 11-én.

Hevesi Tamás a műsorba bevitt tárgyról a Kincsvadászok VIP műsorában elmondta, apósától örökölték az Atlasz-szobrot, amelyről úgy tudja, hogy az 1930-as években készülhetett. Megyesi Balázs, a műsor szakértője is úgy vélekedett, hogy a múlt század ’30-as, ’40-es éveiben készülhetett az alkotás, és hangsúlyozta, érdemes lenne utánajárni, ki is lehetett a művész. Megyesi Balázs 100-120 ezer forintra becsülte a szobor árát, ami „egy jó tárgy”, míg Hevesi Tamás korábban egy becsüssel megnézette azt, aki 150 ezer forintra tette annak értékét. A népszerű gyulai kötődésű énekes szólt arról is, hogy a befolyt összeget egy nehéz helyzetben élő rajongói családnak ajánlják fel.

Hevesi Tamás, Kincsvadászok
Hevesi Tamás megható pillanatokat okozott a Kincsvadászokban. Forrás: TV2

Hevesi Tamás: így licitáltak a Kincsvadászokban


A licitet dr. Katona Szandra kezdte 30 ezer forinttal, Fejes Tamás folytatta, majd szépen haladtak, Fejes Tamás, Katona Szandra és Nagyházi Lőrinc később elengedte. Így Fertőszögi Péter és Molnár Viktor maradtak, akik mindketten magukat is látták az Atlasz-szoborban. Végül némi mosolygás után Molnár Viktor tette a végső ajánlatot 180 ezer forinttal.

Letarolta a vonat a traktor elejét, megbénult a vasúti közlekedés

Sokáig állt a vasúti közlekedés Mezőtúr és Szarvas között, miután egy traktorral ütközött a személyvonat. A baleset nemcsak a síneken, hanem a menetrendben is komoly fennakadást okozott.

Drámai fordulat történt, amikor kopogtattak a fejszés gyilkosnál

A rendőröket is meglepte az, ami fogadta őket. Egy betörés miatt nyomoztak, amikor kopogtattak az ajtón. A házban egy holttestet találtak, így bukkantak rá a medgyesegyházi fejszés gyilkos áldozatára. A vádlott, egy 72 éves férfi szerdán állt ismét a Gyulai Törvényszék elé, és mesélt az emberölés előzményeiről, hogy miért végzett ismerősével.

Betörés miatt kopogtattak a rendőrök, de egy holttestet találtak, így bukkantak a medgyesegyházi fejszés gyilkos áldozatára. Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Ilyet még nem látott a horgász, az aranyhal is elbújhatna mellette

Nem hitt a szemének a horgász, hogy milyen zsákmány akadt a horgára. Azt hitte, káprázik a szeme, pedig valóság volt. A hal nem a mérete, súlya miatt vágta ki a biztosítékot a pecásnál. Amikor sikerült megszákolnia, akkor jött rá, hogy ez egy rendkívüli fogás.

A gróf megkoronázta azt, aki korábban kivégeztette

A gróf, aki megkoronázta azt, aki másfél évtizeddel korábban kivégeztette. A lángoló zseni, akiről a békési vármegyeszékhelyen közterületet és középiskolát neveztek el. Ő került a középpontba a békéscsabai Andrássy Gyula gimnáziumban, a Törizzz klub szerdai előadásán, amely több szempontból is rendhagyó volt.

Andrássy Gyula, aki megkoronázta azt, aki korábban kivégeztette.
Forrás: Andrássy gimnázium honlapja

Ennyi volt, pár hét múlva már nem tudsz buszra ülni a városban

A július elsejével életbe lépő döntést a polgármester osztotta meg a közösségi oldalán. Azt még vizsgálják, hogy a temetői helyi járatot valahogy megoldják.

helyi járat, buszközlekedés
A következő hónaptól már nem jár majd a helyi járat, a temetőbe eljutás kérdését még vizsgálják.
Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Kétszáz négyzetméteren tombolt a tűz a családi ház udvarán

Egy sarkadi családi ház udvarán gyulladt fel az avar.

A tűzoltók sikeresen megakadályozták a tűz továbbterjedését. 
Fotó: Békés Vármegyei Katasztrófavédelem

Újabb drogos kezén csattant a bilincs Békésben

Már korábban is keresték a férfit.

Csütörtöktől fél áron vehetsz kis kedvencednek kutyakaját

Aki szeretne kedveskedni a kutyájának, annak érdemes erre az akcióra figyelnie. Csütörtöktől fél áron adják az egyik kedvenc kutyaeledelt az üzletláncban.

Lidl, fél áron, kutyaeledel
Erre minden kutya boldogan csóválja majd a farkát. A Lidl fél áron adja az egyik kutyaeledelt.
Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Sokkoló, ami történt, örökre nyomot hagy a kisgyerekben, amit végignézett

A kiskorú gyermeket érthetően nagyon megviselte, hogy mit tett az édesapja az édesanyjával. A férfinak nem ez volt az első esete. Tartani lehetett a szökésétől, elrejtőzésétől.

Mellkason szúrta feleségét a férj, ezért is felelnie kell.  
Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Nagy változás jön az általános iskolában

Komoly változások várhatók az általános iskolában – jelentette be Szarvas Péter polgármester. Ismertette a terveket, és azt, hogy mire számíthatnak a diákok a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Thurzó utcai egységénél.

Két tantermet építenek az elavult épület helyén a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Thurzó utcai egységénél. Fotó: Illusztráció: Shutterstock

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában