2025.06.21. 09:12
Így indult el az első idei közvetlen vonat Békéscsabáról a Balatonra - videóval
Szombaton reggel 5.25-kor elindult az első közvetlen vonat Békéscsabáról a Balatonra. A Csabai Tekergő átszállás nélkül közlekedik a magyar tenger északi partjára hétvégenként, illetve augusztus 20-án. Ott voltunk az indulásnál.
Szombaton reggel 4.25 ébredés, 4.40 indulás a vasútállomásra a Csabai Tekergőhöz. A telefon „kedves” figyelmeztetést küld, miszerint friss a reggel, még lehet szellőztetni. 11-12 fok van, így nemcsak szellőztetni érdemes, de egy vékonyabb pulóver is elkel.

Elment az első Csabai Tekergő
Az Andrássy út pályaudvarra vezető szakasza szinte üres. Összesen három emberrel futunk össze, az egyik hölgy hátizsákkal igyekszik az állomásra.
4.58. Megérkezünk a pályaudvarra, ami csendes. Csak néhányan járkálnak, közben pedig fiatalok szundikálnak a várórészben. A Csabai Tekergő már bent áll, és ha nem is tömegével, de folyamatosan érkeznek az utasok. Vélhetően nem a most szombati lesz a legzsúfoltabb közvetlen balatoni járat, mert még sok iskolában nem tartották meg az évzárókat, az általános iskolákban a ballagásokat, így a nagy roham a következő hetekben várható. Tavaly többször teljesen megtelt a járat, nem igen akadt hely. Balatonfüreden szombatra egyébként 23 fokot jósoltak a meteorológusok.
Az utasoknak tetszik a közvetlen járat
Közben több utassal szóba elegyedünk, akik elmondják, nagyon jónak tartják, hogy évek óta közvetlen vonat közlekedik Békéscsabáról a Balatonra, anélkül , hogy Szolnokon vagy Budapesten át kellene szállni. Sőt, a fővárosban még át kell jutni a Keletiből a Déli pályaudvarra is. Vannak, akik már többször utaztak a tekergővel, ők arra hívták fel a figyelmet, hogy gyakran Pesten is nagyon sokan szállnak fel a járatra. Néhány úgy vélték, hogy akár egy-egy hétköznap is elférne egy ilyen járat, „de ne legyünk telhetetlenek”.
Mikor látjuk meg a Balatont:
Közben telik az idő, ahogy várható volt az első járatot nem elsősorban családosok veszik igénybe a még hátralévő tanévzárók miatt, hanem inkább fiatalok, középkorúak és idősek utaznak. Hogy mennyire ott van egyfajta gyermeki rajongás bennünk a Balaton iránt azt jól mutatja, hogy többen már azt számolgatják, hogy mikor, hány órakor látják majd meg Magyarország legnagyobb tavát.
A menetrend szerint a teljesség igénye nélkül:
- Balatonakarattyát 9.21-kor,
- Balatonkenesét 9.29-kor,
- Balatonfűzfőt 9.37-kor,
- Balatonalmádit 9.44-kor,
- Alsóőrsöt 9.51-kor,
- Csopakot 9.56-kor,
- Balatonfüredet 10.03-kor,
- Zánkát 10.40-kor,
- Révfülöpöt 10.49-kor,
- Badacsonyt 11.12-kor,
- a végállomás, Tapolcát pedig 11.29-kor
éri el a Csabai Tekergő, ami egyébként 16.29-kor indul vissza Békéscsabára, ahová 22.27-kor érkezik meg.
5.25-kor elindult a vonat
Másra viszont már nincs idő, mert a menetrendnek megfelelően 5.25-kor kigördül az első közvetlen Békéscsaba és Balaton közötti járat. A Csabai Tekergő egészen augusztus végéig közlekedik majd szombatonként és vasárnaponként, illetve augusztus 20-án.
Valahogy így
A közelmúltban a A Public Transport Fan – PTF animációt tett közzé, ami éppen a Csabai Tekergő útvonalát tekinti át megmutatva annak útját Békéscsabától a Balatonig. A városból és a megye több településéről is nagyon sokan indulnak el nyaranta a magyar tengerhez, amire korábban vonaton csak átszállással volt lehetőség. A hiánypótló Csabai Tekergő vonat pedig éppen azért tett szert nagy népszerűségre, mert közvetlen kapcsolatot biztosít Békéscsaba és a Balaton között.
Nyári menetrendre váltottak
A MÁV-csoport közleményben jelezte, hogy a vakáció első napjától nyári menetrendre váltanak. Ez azt jelenti, hogy a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjárataik.
„Érdemben bővül az eljutási kínálat Budapest és a Balaton között, de a tó térségébe idén nyáron könnyebb lesz eljutni a Dunántúlról is, amiképpen a Dél-Alföld és a főváros között is új, a korábbiaknál magasabb komfortú eljutási lehetőségeket biztosít a MÁV-csoport az idei nyáron” – írták a közleményben.