2025.06.14. 18:42
Itt a lista, milyen neveket kaptak a békéscsabai dűlőutak
Fontos lépést tettek azért, hogy megtalálhassák a mentők, a rendőrök, a tűzoltók azt a helyet, ahova hívták őket. Bár hivatalosan, azaz földrajzi névként nem, de elnevezték a békéscsabai dűlőutakat. Összesen több mint száz helyszínről van szó, érdemes a térképeken szemezgetni, hogy melyik tanyás rész milyen nevet kapott a Betyártól az Ulyicskáig.
A békéscsabai dűlőutak elnevezéseit korábban Opauszki Zoltán jaminai önkormányzati képviselő, városi tanácsnok kezdeményezte. Akkor elmondta, hogy miért, milyen szempontok alapján ítéli mindezt fontosnak:

Forrás: Opauszki Zoltán Facebook-odal
- egyrészt a város üzemeltetése miatt, amikor például rendbe kell tenni a kátyús dűlőutakat, és be kell azokat azonosítani;
- másrészt azért, hogy a mentők, a rendőrök, a tűzoltók egyszerűbben odatalálhassanak a dűlőutak mentén lévő tanyákhoz;
- harmadrészt pedig a történelmi, egykor használt elnevezések visszaállítása tisztelgés lehet a múlt, a régen a területen élt családok előtt.
Több mint száz békéscsabai dűlőutat neveztek el
Ezt követően komoly munka zajlott, és Szente Béla volt önkormányzati képviselő, a közterület-felügyelet és a mezei őrszolgálat kutatásai, felmérései alapján a Munkácsy Mihály Múzeum összeállított egy listát, hogy miként lehetne elnevezni a több mint száz békéscsabai dőlőutat Kisréten, Felsőnyomáson, Fürjesen, Kereken, Fényesen, Nagyréten, Gerlán. A javasolt elnevezéseket véleményezte és elfogadta a békéscsabai települési értéktár-bizottság és a földrajzinév-munkacsoport, illetve a helyiekkel is egyeztettek.
Megvalósult az eredeti cél, segítik a tájékozódást
Bár korábban úgy volt, hogy akár földrajzi névként is elnevezik ezeket a békéscsabai dűlőutakat, végül elálltak ettől a szándéktól, mivel akkor a lakcímváltozást, vagyis némi terhet, ügyintézést is jelentett volna a területen élők számára. Ellenben készítenek térképet – amely a város honlapjára is felkerül majd –, és Opauszki Zoltán önkormányzati képviselő, tanácsnok úgy értékelt, hogy ezzel is teljesül az eredeti cél, azaz az, hogy a békéscsabai dűlőutakat egyszerűbben beazonosíthassák. A Facebook-oldalán kiemelte: tervben van a dűlőutak kitáblázása is, tovább segítve a tájékozódást.
Itt vannak a térképek, Felsőnyomástól Fényesig
A városi közgyűlés elé került előterjesztésben is vannak egyébként már térképek. Ezeken is meg lehet nézni, hogy a tanyás térségekben, Felsőnyomástól Fényesig minként nevezték el a békéscsabai dűlőutakat.