2025.06.17. 13:58
Olyan lépésre szánta el magát a város, mellyel sok utast boldoggá tesznek majd
A városi közgyűlés közelmúltban tartott ülésén kiderült, hogy folytatódik-e az, ami az elmúlt években szokássá vált. Ez az ügy is napirendre került akkor, amikor több, a békéscsabai buszközlekedést érintő témát tárgyalt a grémium.
Több, a békéscsabai buszközlekedést érintő ügyet tárgyalt a minap tartott ülésén a városi közgyűlés.

Békéscsabai buszközlekedés: meglepődött a számok láttán a polgármester
Szó volt arról, hogy a közlekedési társaság megküldte a 2024-ről szóló beszámolót, és hogy a számok miatt meglepődött Szarvas Péter polgármester. Ugyanis a korábbi évekhez képest 2024-re vonatkozóan lényegesen több pénzt kér a cég az önkormányzattól. Bár a futott kilométerek száma érdemben nem változott, az utasok száma jelentősen, 3,5 millióról 3 millióra csökkent.
Nem tudni, melyik közlekedési társaság viszi az utasokat jövőre
Egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik cég végzi majd a menetrend szerinti helyi buszközlekedéssel kapcsolatos feladatokat a békési vármegyeszékhelyen 2026-tól. Békéscsaba pályázatot ír ki. Érdekesség, hogy két éve eredménytelen lett a pályázat, ezt követően döntött úgy az önkormányzat, hogy az immár MÁV Személyszállítási Zrt. néven futó Volánbusz Zrt.-t jelöli ki a feladat ellátására. Ez a kijelölés azonban csak két évre, 2025. december 31-ig szól.
Legyen közvetlen kórházi járat a Lencsési lakótelepről és Jaminából!
Az ülésen felvetette Varga Tamás alpolgármester és Nagy Ferenc alpolgármester, hogy a Lencsési lakótelepen és a Jaminában élők szeretnék, hogy legyen olyan járat, amellyel közvetlenül elérhető a két városrészből a békéscsabai kórház. A városvezető azt ígérte, hogy megnézik a lehetőségeket. Hangsúlyozta azonban azt is, hogy meglehetősen költséges a békéscsabai buszközlekedés, annak ellenére, hogy a menetrend most takarékos.
Mindenkit érint, hogy emelkednek a jegyek és a bérletek ára
Az utasok augusztus 1-jétől komoly változásra számíthatnak. A jegyek és a bérletek ára ugyanis emelkedik:
- az elővételben eladott menetjegy ára 380-ról 410 forintra,
- az autóbuszon megváltott menetjegy ára 460-ról 500 forintra,
- az egyvonalas havi bérlet ára 6000-ről 6500 forintra,
- az összvonalas havi bérlet ára 8800-ról 9500 forintra,
- a tanuló- és nyugdíjasbérlet ára 2500-ról 2700 forintra.
Eddig helyi jeggyel, bérlettel is fel lehetett szállni helyközi járatra
Ha ez sem lenne elég, volt egy olyan ügy is a békéscsabai buszközlekedéssel kapcsolatban a napirenden, amely szintén érinthet minden utast. Az elmúlt években volt arra lehetőség, hogy helyközi járatra, tehát akár Békésre vagy Gyulára tartó buszra is fel lehetett szállni helyi, békéscsabai járata érvényes jeggyel vagy bérlettel.
Megállapodást köt az önkormányzat és a minisztérium
Úgy döntöttek, hogy nem változtatnak ezen a szokáson, ezzel kapcsolatban pedig aláír egy megállapodást a békéscsabai önkormányzat, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium. Az azonban jelentős változás a korábbiakhoz képest, hogy a kontraktus nem csupán egy évre szól, azt most határozatlan időre kötik meg. Azért, hogy biztosítsák ezt a lehetőséget a békéscsabai utasoknak, fizet is a város a minisztérium számára egy bizonyos összeget, várhatóan nagyjából 23 millió forintot.