Múltidéző

2025.06.15. 18:31

Egy csobbanásnyi múlt: emlékek az Árpád fürdőből

Még most is érzem a strand illatát és hallom az önfeledten játszó gyermekek kacaját - megható élmények lepték el az egyik Facebook csoport bejegyzését.

Régmúlt emlékek törtek felszínre egy 1973-as fotó láttán: – Így nézett ki gyerekkoromban, sokat jártunk ide apuval - írja az egyik kommentelő. Egy másik a 3. medencében, a csíborosban tanult meg úszni. Ilyen és ehhez hasonló kommentek érkeztek ahhoz a fotóhoz, amin a régi csabai Árpád fürdő látható.

Árpád fürdő, emlékek
Az Árpád fürdő 1973-ban /Forrás: Bekescsaba Anno Facebook csoport/

A strand illata még mindig bennük él

Sokakban ébresztett régi, boldog emlékeket a csabai fürdőről készült képeslap:

  • Mi meg az elsőben melegedtünk az edzések után.
  • Zárás után lecserélték a vizet és edzés után éjszakáig "brüggöltünk". Egy idő után már nem éreztük elég melegnek, de tudtuk, hol lehet kinyitni a forróvíz utánpótlását.
  • Az a termál sokkal másabb volt, mint a mostani! Elképesztően erős termál illata volt! A hatodik kerületben, több utcával arrább is lehetett érezni! 
  • Az egész strand illata a sok-sok kicsi gyermek boldog visításával a mai napig bennem él! Igen voltak csíborok is, de megtanultuk hogyan kell őket eltávolítani.
  • Ott töltöttük az egész nyarat! De jó is volt! Nagymamám adott 4 forintot a belépőre és 4 gömb fagyira! Bemásztunk hátul a kerítésen és 2x4 gömb fagyit nyaltunk el!
Árpád fürdő, emlékek
Az Árpád Gyógy- és Strandfürdő képeslap hátoldala /Forrás: Békéscsaba Anno Facebook-csoport/

Átalakul az Árpád fürdő

Nagyszabású fejlesztésen megy keresztül a békéscsabai strand. A csaknem 1 milliárd forintos beruházás keretében új elemekkel gazdagodhat a fürdő. A legjelentősebb attrakció azonban az lesz, hogy egy gyerekparadicsomot alakítanak ki a békéscsabai strandon a strandmedence mögötti területen, amely három részből áll.

Ha Önnek is vannak olyan régi felvételei, amit szívesen megosztana másokkal, küldje el leírással együtt a [email protected] címre!

Nézze meg korábbi múltidéző cikkeinket is!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában