Megyegyűlés

2025.06.19. 13:44

További lendületet vehet az aktív turizmus - galériával

A turizmus további erősítése a cél Békésben. A vármegyei közgyűlés döntött az aktív turizmus fejlesztéséről szóló támogatási kérelem benyújtásáról csütörtöki ülésén.

Hatodik napirendi pontként támogatási kérelem benyújtásáról döntött a vármegyei közgyűlés a csütörtök délelőtti ülésén. A TOP Plusz Aktív turizmus projektje a vármegye egészét érinti, a pályázatot még a nyár folyamán benyújtják. Molnár Sándor elnök kiemelte, az országos keretprogramban minden vármegye tud pályázni, Békés sem marad ki. 

aktív turizmus
Egyhangúlag támogatták a megyegyűlésen az aktív turizmus fejlesztését. Fotó: Dinya Magdolna

Földön és vízen is az aktív turizmus a cél

– A Körösök Völgye Aktív Turisztikai Stratégiára alapozva készülnek azok a tervek, ötletek, melyek a gyalogos-, kerékpáros-, és vízi turizmus hálózatos fejlesztését érintik. Több mint 3 milliárd forintos beruházásról van szó; útvonalak, nyomvonalak, kikötők, dokkok, megálló- és pihenőpontok épülnek majd, sőt, kerékpárokat, vízi járműveket, szállítójárműveket szerzünk be. Komoly feladat lesz a marketing is, amit az Aktív Turisztikai Központ bonyolít majd. Célunk, hogy Békés vármegye országosan kiemelt térséggé váljon – sorolta az elnök. Hozzátette, van egy sajnálatos uniós kritérium, amit be kell tartani: a Békéscsabára, Gyulára, valamint közvetlen környékükre érkező források nem haladhatják meg a teljes pályázati keret 15 százalékát.

A megyegyűlésen elhangzott, Békés vármegye önkormányzata több konzorciumi partnert fog össze a projekt kapcsán, például a Köviziget, a Magyar Kerékpáros Szövetséget, a Kajak-Kenu Szövetséget és a Körös-Maros Nemzeti Parkot. A beruházást a Területfejlesztési Bizottság is egyhangúan támogatja. 

– Reményeink szerint a természeti és épített örökségeinket még többen fogják látogatni szerte az országból, az ezekre ráépülő szolgáltatások pedig erősítik a vármegye gazdaságát – hangsúlyozta Molnár Sándor.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában