Program

2025.05.09. 08:53

Jön az év legjobban várt vására, neked is ott a helyed!

Szombaton és vasárnap ismét megrendezik az év legjobban várt vásárát Gyulán. Minden évben tömegek keresik fel ezt a rendezvényt – nem véletlenül.

Több mint ötven kiállító és árus lesz jelen a rendezvényen, és jó néhány több standdal is érkeznek a Gyulai Virágok Fesztiválja programjára. A Béke sugárút esemény számára kijelölt része így ismét teljesen megtelik, és egy színes kavalkáddá válik.

virágok fesztiválja, Gyula, vásár
A Gyulai Virágok Fesztiválja mindig sok ezer ember célpontja. Forrás: visitgyula.hu

Virágok fesztiválja, sok ezer növény közül válaszhatnak az érdeklődők

Mint azt dr. Szászné Várkonyi Adrienn, a város főkertésze korábban elmondta, természetesen idén is mindenféle növény kapható lesz az eseményen. Egynyári, évelő növényekből, faiskolai termékekből, ültető közegből, edényekből, palántákból, kerámiákból, rovarevő növényekből, tavaszi rózsákból, mediterrán növényekből, kerti gépekből, kerti bútorokból, minden növényekkel kapcsolatos kiegészítőből választhat majd a rendezvényt felkereső, várhatóan idén is több ezer érdeklődő. A szokásoknak megfelelően ebben az évben is az egynyári növényekből lesz a legtöbb.

A kínálatra panasz nem lehet. Forrás: Beol-archívum

Szabadidős és szakmai programok is lesznek, Megyeri Szabolcs is érkezik

Lesz számos szabadidős és szakmai program. Mind szombaton, mind vasárnap 10 és 14 órakor bonsaimesterek tartanak látványos bemutatót. Szombaton 17 órakor Megyeri Szabolcs kertészmérnök, blogger előadását hallgathatják meg a művelődési központban, amire vélhetően szintén nagyon sokan lesznek kíváncsiak.  A program ingyenes, de a belépés regisztrációhoz kötött (az érdeklődők számához igazítanánk a terem méretét), aki szeretné részt venni a beszélgetésen, a [email protected] címen tud jelentkezni.

 A Virágok Fesztiváljának programjáról itt olvashatnak részletesen.

Videón a tavalyi kiállítás

 

 

 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában