2025.05.10. 18:33
Tömegeket vonzott a Jaminai Vigadalom - galériával, videóval
Óriási érdeklődés mellett, immáron hatodik alkalommal rendezték meg a Jaminai Vigadalmat, Békéscsaba jaminai városrészén, a Veres Péter utcai parkban. A Jaminai Vigadalom számos érdekes programmal várta a látogatókat szombat délelőttől egészen estig.
Opauszki Zoltán, a szervező Körösvidék Alapítvány elnöke elmondta, a Jaminai Vigadalom legfőbb célja, hogy tovább erősítsék a közösségeket, lehetőségeket teremtsenek a közösségek találkozására.

Jaminai Vigadalom – gondoltak a családokra
– A kezdetektől olyan rendezvény szervezésében gondolkodtunk, amely elsősorban a gyermekeket és a kisgyermekes családokat szólítja meg – tette hozzá Opauszki Zoltán. – Azt vallom, ha a gyerekek számára egész nap tudunk jó programokat biztosítani, akkor a szülők is találkozhatnak, beszélgethetnek egymással. Az alapítvány elnöke elárulta, ő is igyekszik ilyenkor is minél többet beszélgetni az emberekkel.
Színes programkínálattal készültek
Kérdésünkre kifejtette, idén is színes programkínálattal készültek.
– Sportolók mutatkoztak be. Volt kickbox bemutató a Békéscsabai Lakótelepi SE-vel és Jalte Shotokan bemutató. A kulturális program részeként fellépett a Szőlőfürt Citaraegyüttes, Gál István, Tücsök Peti és Hevesi Imre – emelte ki Opauszki Zoltán.
Számos kísérőprogram közül is választhattak a látogatók. Volt airsoft bemutató és több zöld program, játékos foglalkozás, arcfestés, kézműves foglalkozás. Ahogy nagy sikert aratott a haluskakóstoló is, a kiváló ételt a CsabaParkban készítették. A rendezvény fővédnöke dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja és Herczeg Tamás országgyűlési képviselő volt, mindketten személyesen is ellátogattak a vigadalomra.
Jaminai Vigadalom – gondoltak a családokra
Fotók: Kiss Zoltán