Istentisztelet

2025.05.31. 15:19

Hetven év után otthonra talált a hit a faluban: felszentelték az első templomot – galériával, videóval

Eddig nem volt istenháza a Békés vármegyei, pár száz lelket számláló településen; így házaknál, illetve az iskola és a közösségi ház épületében tartottak istentiszteleteket. Krisztus kegyelméből, a kormány támogatásával most épült a 70 éve önálló faluban, Körösújfaluban református templom, amelyben szombaton tartották a felszentelő ünnepi istentiszteletet.

A 400-500 lelket számláló Békés vármegyei településen, Körösújfaluban 2023 tavaszán tették le a református templom alapkövét, az istenháza építésére a Vésztői Református Egyházközség kapott több mint 150 millió forintos kormányzati támogatást. Alig fél év múlva véget is ért a munkálatok jelentős része, a használatbavételi engedélyre azonban várni kellett, mint ahogy a felszentelő ünnepi istentiszteletre is, amelyet szombaton tartottak. Az eseményen részt vett többek között

református templom, felszentelő ünnepi istentisztelet, Körösújfalu
Eddig nem volt istenháza Körösújfaluban, ahol szombaton tartották az újonnan épült református templom felszentelő ünnepi istentiszteletét. Fotó: Licska Balázs
  • dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke,
  • Demeter Ottó, a Békési Református Egyházmegye esperese,
  • Dorcsák Ignác Pál, a Vésztői Református Egyházközség lelkésze,
  • dr. Kovács József országgyűlési képviselő,
  • Kónya István, a Békés vármegyei közgyűlés tanácsnoka
  • és Szabó Csaba, Körösújfalu polgármestere.

Isten igéje legyen mindenki számára a zsinórmérték

Látványos volt, ahogy az egyházi vezetők további református lelkészek társaságában bevonultak a körösújfalui református templomba. Akkor dr. Fekete Károly püspök úgy fogalmazott, hogy Isten segítségével nyithatták meg az istenházát, és azt kérte, hogy ahogy a kulcs kinyitotta a kaput, úgy nyissa meg Isten igéje a betérők szívét, lelkét. Markó István főgondnok helyezte el a Bibliát az úrasztalán, azt kérte, hogy Isten igéje legyen mindenki számára az életben a zsinórmérték, amely hasznos minden téren annak érdekében, hogy teljes és tökéletes legyen Isten embere.

istentisztelet, templom
Az istentiszteleten dr. Fekete Károly püspök hirdette az igét. Fotó: Licska Balázs

Püspök hirdette az igét a körösújfalui református templomban 

Körösújfalu mostani korszakában elkészült a település első temploma – mondta dr. Fekete Károly. A püspök a mostani korszakkal utalt arra, hogy azt nem lehet tudni, hogy a területen a tatárjárás vagy a törökdúlás előtt állt-e istenháza. Az igehirdetéskor hangsúlyozta, a templom azért fontos a keresztény emberek számára, hogy ne csak otthon, hanem közösségben is fohászkodhassanak. Kiemelte: Isten értünk, velünk és bennünk van, és ez pünkösd közeledtével szembeötlőbb. A templomban pedig rá lehet ébredni három fontos dologra.

  • Bár érezheti az ember olykor, hogy gúzsba van kötve, nem szabad szolgalelkűnek lenni. Mi mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Isten nem lakatcserél kínál, hanem szabadságot.
  • Néha azt is lehet érezni, hogy nincs kinek és kihez szólni, akit pedig nem némítanak el, az önként vonul némaságba. Isten viszont leveszi a szájzárat, Isten beszélgetésre hív, kíváncsi ránk.
  • A templomban kitárul Isten gazdagságának tárháza. Isten nem később, hanem most akar minket gazdaggá tenni, az örökségéből átvehetünk most is mindent, minden lehetőséget kihasználhatunk.

Egyszerre épült templom, kórház és iskola a kistelepülésen

A köszöntések során Demeter Ottó esperes azt mondta, hogy gyönyörű lett a körösújfalui református templom, és még szebb lesz az igehirdetéstől. Egy történetet osztott meg az ünneplő gyülekezettel, amely arról szól, hogy mi haszna van a vallásnak. A történet üzenete az volt: ahhoz, hogy célba is érhessen, használni kell. 

Visszautalt arra, amit két éve, az alapkőletételkor mondott. Körösújfaluban eddig nem volt templom, kórház és iskola, mostanra azonban van mind a három. Épült templom, ahol imádkozni lehet. De a templom

  • egyben kórház is, a gyógyulás háza, hiszen Isten minden testi-lelki nyavalyára kínál gyógyírt,
  • egyben iskola is, hiszen bölcsességet csak itt, Isten igéje által lehet kapni.

Több templomot építettek és újítottak fel

Egyrészt idős, másrészt fiatal a település – erről beszélt dr. Kovács József országgyűlési képviselő, utalva arra, hogy a terület a honfoglalás kora óta lakott, Körösújfalu azonban önálló településként idén 70 éves, 1955-ben jött létre. A nagyjából 450 lelket számláló településen eddig nem volt templom, most ezt pótolták. Felhívta a figyelmet, hogy a választókerületben az elmúlt években több templomot építettek és újítottak fel.

Ékszerdoboz született a faluban

Szabó Csaba, Körösújfalu polgármestere elmondta, hogy a helyiek régi vágya vált valóra azzal, hogy templom épült. Hangsúlyozta, mindenki megérdemli, hogy méltó módon gyakorolhassa hitét, ez vezérelt mindenkit, aki szorgalmazta az istenháza építését. Ő is emlékeztetett, hogy Körösújfalu 70 éve lett önálló település, ezért lehet az, hogy az elődök itt nem építettek templomot. Most viszont egy ékszerdoboz született a faluban. A körösújfaluiak feladata lesz megóvni, valamint a környezetét tovább fejleszteni, csinosítani.

Állnak a falak, de lelki téglákra szükség van még

Dorcsák Ignác Pál vésztői református lelkész is elmondta, hogy 1955-ben lett önálló település Körösújfalu, ahol a termelőszövetkezet, a mezőgazdaság adott munkát a helyiek többségének. A betelepülők miatt a reformátusok lettek többségben, és a szórványgyülekezet csatlakozott Vésztőhöz. Zajlottak istentiszteletek házaknál, majd az iskolában, a közösségi házban.

A Vésztői Református Egyházközség 152 millió forint kormányzati támogatást kapott, és bár akadtak kihívások, Isten nem engedte el a kezüket, így készülhetett el a református templom. Mint fogalmazott, óriási dolog ez. Hangsúlyozta azt is, hogy immár tehát állnak a falak, szól a harang is, lelki téglák viszont kellenek még. Azt kívánta, hogy legyen ez a ház Isten hajléka. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában