2025.05.08. 11:52
Borravaló vagy szervizdíj? Ne keverjük a szezont a fazonnal, mutatjuk a különbséget!
Még mindig sokan azt hiszik, hogy a szervizdíj, vagy más néven felszolgálási díj, az maga a jatt. A szervizdíjnak viszont nincs semmi köze a borravalóhoz, mutatjuk a különbségeket.
A Gazdasági Versenyhivatal tájékoztatása szerint a szervizdíj, avagy felszolgálási díj a vendéglátóhely jogszabályban meghatározott bevételi típusa, mely kizárólag a dolgozók bérére fordítható. Ebből az extra díjból valamennyi ott dolgozó részesül előre meghatározott mértékben. A borravaló egészen más.

Fotó: Illusztráció: MW
– A szervizdíj mértékét a vendéglátóhely szabadon határozhatja meg, azonban köteles feltüntetni az étlapon és egyéb tájékoztatási felületeken. A fogyasztónak kell megfizetnie, előnye, hogy hozzájárul a dolgozók méltányos bérezéséhez. A borravaló ezzel szemben önkéntesen adható juttatás, melynek mértékét a fogyasztó határozza meg, kifejezheti elismerését, köszönetét – sorolták tovább a különbségeket.
Idén januártól változtak a borravalóra és a felszolgálási díjra vonatkozó szabályok:
- magánszemélyek fogyasztása esetén maximum 15 százalék,
- céges rendezvényeknél pedig 20 százalék szervizdíjat határozhatnak meg a vendéglátóegységek.
A borravalót fizetési módtól függetlenül a felszolgálók minden esetben adómentesen kaphatják meg.
Idén januártól már nem csak akkor adómentes a borravaló, ha azt a felszolgáló a vendégtől közvetlenül kapja, adómentessé válik az az összeg is, amelyet az üzemeltető oszt szét a munkavállalói között, ha ezt igazolni tudja. A jatt adómentes akkor is, ha a vendég nem készpénzben, hanem mondjuk bankkártyás fizetéssel adja – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján.
Szervizdíj, borravaló - mennyi az annyi?
Utánajártunk: Békéscsabán a vendéglátóhelyek többsége szervizdíjat nem kér, persze vannak kivételek. Fodor Mihály mesterszakács, a békéscsabai Kornélia Étterem ügyvezetője kiemelte, ők nagyobb rendezvények, például lakodalmak alkalmával felszámolnak szervizdíjat, mert olyan plusz költségeik adódnak, amiket a számlán nem tudnak szerepeltetni. – Jogszabály írja elő a maximumát, mi átlagosan 10-12 százalékot kérünk, de a pontos összege mindig a költségektől függ – fűzte hozzá.
A borravaló kapcsán kiemelte, mindig igazságosan osztják szét, ragaszkodnak ahhoz, hogy a konyhára is jusson belőle.
A pincérek placcra dolgoznak, szétdobják egymás között a borravalót. Az emberek viszont manapság sokkal kevesebbet adnak. Ez nem az elégedettség hiányából, hanem a megemelkedett árak miatti spórolásból fakad. Már a Covid előtt is ez volt a tendencia. Aki mégis bőkezűbb, az a végösszeg szokásos 15-20 százalékát teszi le pluszban. Persze van, aki ennél kevesebbet ad, de ad. A mérték bizonyára függ a pincér szimpatikusságától, az ételtől, az összbenyomástól is
– részletezte Fodor Mihály.
A menünél jellemzően nem jattolnak az emberek
Egy másik békéscsabai étteremben kiemelték: a menünél jellemzően nem jattolnak az emberek, de ha étlapról rendelnek, akkor erre nagyobb az esély. – Aki aznap dolgozott, az egységesen kap a borravalóból. Esküvők, rendezvények, születésnapok alkalmával általában nagylelkűbbek a vendégek, de olyankor is előfordul, hogy nem hagynak semmit – sorolták.