Magyar Falu Program

2025.04.24. 09:01

Megváltoztak a temetkezési szokások, urnafalat építettek

A települések méltó módon emlékeznek az elődökre. A temetőik állapotára fokozottan figyelnek.

Kaszaperen rendezett a temető, a tavasz virágai és madarai mellett ott is a csend az úr. A minap Kun László polgármesterrel a 4. számú választókerület országgyűlési képviselője, Erdős Norbert egy bejáráson vett részt. A helyi temetőbe is ellátogattak. A polgármester útközben arról mesélt, a temető önkormányzati fenntartásban van. Fejlesztésekre pályázati forrást is igénybe vettek tavaly. A Magyar Falu Program keretében pályáztak és nyertek 6 millió forintot.

urnafal, magyar falu program
Urnafal épült a kaszaperi temetőben pályázati forrás bevonásával. A szerző felvétele

– A temetkezési szokások megváltoztak. Korábban megépült urnafal megtelt, egy újabbra fogalmazódott meg igény. Az elnyert támogatást erre a célra felhasználtuk – ezt már a 48 fülkés új urnafal előtt mondta a település vezetője. A helyszínen megmutatta azt is, mi hiányzik még: az urnafalig vezető út, szegélykő, padok kapnak majd ott helyet.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában