Pakucza József

2025.04.26. 08:48

A csabai erőművész is búcsúzik a pápától, akit évekkel ezelőtt sikerült meglepnie

A békéscsabai erőművész még 2017 decemberében, Rómában találkozott Ferenc pápával. Pakucza József egy hajlított szerencsepatkót ajándékozott születésnapjára.

Ferenc pápa 2017. december 17-én ünnepelte 81. születésnapját, és 27-én rendeztek számára egy nagy ünnepséget a Vatikánban, melyre Pakucza Józsefet is meghívták. Ahogy arról már beszámoltunk, ez a békéscsabai erőművész számára óriási megtiszteltetés volt. A Liana Orfei Cirkusz harmincegy produkciójá­ból három szám szerepelhetett két-két percben a pápa előtt. – Én, zárószámként egy szerencsepatkót hajlítottam neki egy vasrúdból, amit Békéscsabán vágattam. Harminckét centiméter hosszú, 12x12 milliméteres négyzetacél, amit élére hajtottam. Körülbelül 13 ezret hajlítottam meg a világ rengeteg pontján, amit mindig elajándékozok. Van ilyen Arnold Schwarzeneggernél, Barack Obamánál, Stevie Wondernél, Eddie Murphynél. Általában előadásonként kihívok egy embert, hogy fogja, nézze meg, hogy igazi-e.

Pakucza József, Ferenc pápa
Pakucza József 2017 decemberében találkozott Ferenc pápával. Fotó: Pakucza József/Facebook, Vatikan Media

Pakucza József 2017 decemberében találkozott Ferenc pápával

Az ünnepségen erre nem volt módja, de amikor odaadta Ferenc pápának, nagyon örült neki. – Igazán barátságos, megközelíthető ember. Tetszett neki, hogy a saját nyelvén beszélgettünk vele. Még a testőrök is tisztelték azt az erőt, amit képviselek, pedig jobban izgultam, mint egykor a királynő vagy az ománi szultán előtt – fejtette ki Pakucza József. Most a csabai erőművész rá emlékezett. Ferenc pápát ma temetik.

A Hír Tv élő közvetítését itt tudja megnézni

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában