2025.04.20. 13:41
Ennyi locsolópénzt adnának olvasóink, van, akinek tényleg kevés a 20 ezer?
Mennyi pénzt illik adni idén húsvétkor a locsolóknak? Kínos, ha csak tojást kap a gyerek?” – tettük fel a kérdéseket. Rengeteg választ kaptunk, a pénznél más-más összegek röpködtek, még a százezer forint is előkerült. A többség úgy véli, a csokitojás sem kínos a gyermekeknek, mert szeretik az édességet, és nem a pénzre mennek.
A locsolópénz nem újkeletű, csak az összeg változott. Olvasóink a Beol Facebook-oldalán válaszoltak kérdéseinkre, és a pénznél a többség ötszáz vagy ezer forintot írt. Egy édesanya így fogalmazott: „Két fiam van. Senkitől nem várjuk/várják el, hogy locsolópénzt adjanak. Ha mégis kapnak, örülnek neki, akkor is ha „csak” 500 forint. Megköszönik és ennyi.” Egy hajdani locsoló azt írta, hogy minél több pénzt adna. Amikor ő gyerek volt, csak a pénzért mentek. Senkinek sem kellett a tojás. „Reménykedtünk. Ez az igazság! – fogalmazott.

Forrás: Illusztráció: Shutterstock
Bizonyára egy okostelefonnak örülne legjobban a locsolkodó
Egyik olvasónk úgy gondolja, szégyen, ha a gyermeket arra nevelték, hogy pénzt várjon el a locsolkodásért. Szerinte azoknak a 20 ezer forint is kevés. Egy reakció volt erre: adjon százezret, az biztos nem kevés. Más szerint egy okostelefonnak örülne legjobban a locsolkodó. Egy anyuka ezt írta: „Két óvodás kisfiam van, soha nem a pénzért locsolnak! Ők a csokinak örülnek, és hogy egész nap csavarognak Apával! Azt a pénzt, amit összelocsolnak, mindig hasznosra költik el, nem egy huszadik kisautóra.”
Nagy szokás volt a húsvéti kaja, a festett tojás és a locsolópénz
Akad, aki a rokon gyerekeknek pénzt ad, az ismerősöknek csokitojást. Egy asszony kiemelte, 60 évvel ezelőtt is adtak pénzt. „Emlékszem, anyukám festette a tojásokat, és egy festett tojást, valamint 1-2 forintot adott a gyermekeknek. Ez nem nevelés kérdése, hanem ez a szokás. De ma már nem nagyon mennek a gyermekek locsolkodni. Esetleg, ha apuka megy.” Van, aki soha nem adott pénzt. A locsolók nála kaparós sorsjegyeket választhatnak, plusz csokit idén is. Egy asszony írta, hogy nem is a kicsik, hanem az iskoláskorú gyermekek várják, követelik a pénzt. Tavaly az utcájukban idegen gyermekek kopogtak be, hogy locsoljanak, és ezért pénzt kapjanak. Egy régi locsoló úgy fogalmazott, az ő gyermekkorában tartották a kapcsolatot a szomszédokkal és a rokonokkal. Akkor nagy szokás volt a húsvéti kaja, a festett tojás és a locsolópénz.
Szóval, megoszlanak a vélemények, de azért a százezret és az okostelefont sokallják olvasóink, még ha ennek is örülne legjobban a locsolkodó. És önök hogy gondolják?