Közfoglalkoztatás

2025.04.19. 14:40

Új feladatot találtak, rongyszőnyegeket is készítenek a faluban

Összesen 24 körösnagyharsányinak tudnak munkát biztosítani a közfoglalkoztatási startmunka mintaprogram keretében a faluban, március elejétől egy éven át – ismertette Győri Zoltán. Körösnagyharsány polgármestere elmondta, hogy egyelőre nem tudták teljesen feltölteni a létszámot, hozzáállás kérdése, hogy ez jó vagy rossz.

Olyan szempontból kedvező, hogy találtak munkát a versenyszférában a helyiek, illetve a 60 év felettiek tudtak élni a nyugdíj előtti segély lehetőségével – mondta Körösnagyharsány polgármestere, hozzátéve, olyan tekintetben viszont problémás, hogy így a rá háruló feladatokat kevesebb emberrel, közfoglalkoztatottal kell tudnia megoldani az önkormányzatnak.

Körösnagyharsány Agricultural,Production.,Farmer,Controls,Quality,Of,Paprika,After,The,Harvest,
Körösnagyharsányban 24 közfoglalkoztatottnak tud munkát adni az önkormányzat. 
Forrás: Illusztráció: Shutterstock 

Ezzel foglalkoznak a közfoglalkoztatottak Körösnagyharsányban

Győri Zoltán elmondta, hogy megy a kertészet – foglalkoznak káposztával, paprikával, hagymával, burgonyával, uborkával például –, tésztát gyártanak, illetve, mivel a közfoglalkoztatottak jelentős része nő, rongyszőnyeg-készítést ugyancsak indítanak. Emellett figyelnek a közterületek rendben tartására, de az ingatlantulajdonosoktól azt kérik, hogy a házuk előtt ők gondozzák a részeket.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában