2025.04.15. 16:17
Erre büszke lehet a Tisza Párt: milliárdoktól estek el a kórházak Békésben
Két vármegyei mentőállomás, valamint a békéscsabai és a gyulai szakrendelő felújítása is elmaradt az EU-források visszatartása miatt. Az általunk megkérdezett Békés vármegyeiek felháborítónak tartják, hogy – ahogy Kollár Kinga uniós képviselő Brüsszelben ecsetelte – a Tisza Párt még örül is a kórházfejlesztések elmaradásának, mert ezzel úgy gondolják, hogy nőnek az esélyeik a választásokon.
Nemrég a Tisza Párt európai parlamenti képviselője, Kollár Kinga egy brüsszeli bizottsági ülésen azt ecsetelte, szerinte jól működik és hatékony az uniós pénzek visszatartása, mert megakasztja a magyar gazdaság fejlődését, beruházások és kórházfejlesztések maradnak el. Úgy véli, ennek a jó oldala az, hogy a romló életminőség az ellenzéket segíti.

Kollár Kinga ezt mondta a jogállamisági eljárásról
Magyarként azt kell mondanom, hogy (a jogállamisági eljárás) nagyon hatékonynak bizonyult, mert megközelítőleg 21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből már 1 milliárd el is veszett a magyarok számára. És ennek nagyon súlyos hatása volt a magyar államra, mivel nem tud befektetni a közszolgáltatásokba, természetesen nem tudja támogatni a magyar gazdaságot és nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek. Úgy értem, csak pár példát hozzak, az RFF-programból ötven kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi.
Hozzátette: nyugodtan mondhatjuk, hogy a kondicionalitási eljárás nagyon hatékony, nagyon hatékonyan befolyásolja a magyarok mindennapi életét. Úgy értékelt a Tisza Párt képviselője, hogy
ennek van pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én… én… én nagyon pozitív vagyok a ’26-os választásokkal kapcsolatban.
Takács Péter egészségügyi államtitkár Kollár Kinga botrányos mondataira reagálva közzétette azoknak az egészségügyi intézményeknek a listáját, amelyek megépülése vagy felújítása az uniós források visszatartása miatt nem valósult meg. Az elmaradt kórházfejlesztések listáján több Békés vármegyei tételt is találtunk.
Ezek a kórházfejlesztések maradtak el Békésben
A listán szerepel a
- Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai szakrendelőjének felújítása és 262 eszköz beszerzése 3 milliárd 785 millió forintból,
- valamint az intézmény békéscsabai szakrendelőjének felújítása és 48 eszköz beszerzése 1 milliárd 119 millió forint értékben.
Az elmaradt egészségügyi beruházások között van
- a gyomaendrődi
- és a mezőberényi
mentőállomás felújítása is, mindkettő közel 300 négyzetméteren.
A legnagyobb egészségügyi beruházások európai uniós forrásokból jöttek létre
Dr. Kovács József országgyűlési képviselő hírportálunknak elmondta, politikától függetlenül rendkívül elkeserítőnek tartja Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselőjének nyilatkozatát és hozzáállását.
Elkeserítő, hogy valaki magyar állampolgárként és magyar választáson bekerült az Európai Parlamentbe, majd a saját hazája, a saját országának polgárai ellen tesz olyan nyilatkozatot, hogy az a jó és a szerencsés, ha Magyarországnak minél rosszabb, és nem érkeznek az uniós források. Mondja mindezt azért, mert úgy gondolja, hogy így a saját pártjuk esélyei nőnek a választáson.
Dr. Kovács József hosszú időn keresztül vezette a vármegyei kórházat, amelynek kapcsán felidézte, hogy a legkomolyabb fejlesztések európai uniós forrásokból valósultak meg.
– Arra mindig kiemelten figyeltem, hogy a vármegyei, a gyulai kórház mellett a békéscsabai és az orosházi kórház is fejlődjön, hogy a vármegye teljes lakossága jobb minőségű ellátást kapjon – tette hozzá. – Most a források visszatartása, késleltetése miatt körülbelül 50 kórházban maradtak el felújítások.
Több más egészségügyi fejlesztés is parkolópályán van Békésben
A képviselő elárulta, egyeztetett a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosával, dr. Becsei Lászlóval, és az intézményben is vannak elindulásra váró pályázati források segítségével tervezett fejlesztések.
– Gyulán a volt kórházi mosodában elsősorban mozgásszervi rehabilitációs központot szeretnénk kialakítani, amire nagy szükség van, illetve a vérellátó is korszerűbb körülmények között itt kapna helyet. Békéscsabán egy általános rehabilitációs központ jönne létre. Sok betegséget követően kiemelten kell ügyelni a rehabilitációra – folytatta a gondolatot. – Semmi ellen nem lehet vétkezni, de a betegek ellátása, a betegek gyógyulása ellen tett minden lépés komoly károkkal és következményekkel járhat.
Nem ez a felelős politikusi magatartás
Szebellédi Zoltán, a KDNP Országos Választmányának elnökségi tagja, a párt vármegyei alelnöke megkeresésünkre elmondta: sajnálatosnak és felháborítónak tartja, hogy bármelyik politikus így gondolkodjon a lehetséges források megszerzése ügyében, sőt még konkrétan tesz is azért, hogy azok lehetőleg ne jussanak el Magyarországra, ezen belül Békés vármegyébe, ezzel közvetetten veszélyeztetve a magyarok egészségét is.
Egyúttal megjegyezte: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az egyébként jelentős pénzügyi forrásokat igénylő egészségügyi ellátás, illetve szolgáltatások minél teljesebb körben, minél korszerűbb eszközökkel legyenek elérhetőek az emberek számára. Ezért is emelték meg jelentősen az orvosok és az egészségügyben dolgozók fizetését, biztosítva számukra a jobb életkörülményeket, ezzel elősegítve a színvonalasabb ellátást. Emellett úgy látja, hogy ezen erőfeszítések továbbra is azt igényelnék, hogy még több forrás jusson ezekre a célokra.
Szebellédi Zoltán azt is hozzátette, hogy korábban három cikluson át vezette polgármesterként Újkígyós városát, miután azonban nem őt választották meg vezetőként, eszébe nem jutott volna aktív politikusként, hogy ne a település fejlődésén dolgozzon, számára ez a felelős politikusi magatartás.
A nagycsaládosok szintén fontosnak tartják a kórházak állapotát
– Nagyon sajnálom, hogy egy olyan politikus képviseli a magyarokat Európában, aki inkább tönkre akarja tenni az országot, semmint, hogy fejlessze – fogalmazott Griecs Györgyné, a Gábortelepi Kuckó Nagycsaládos Egyesület vezetője a Beol.hu-nak. Mint mondta, ők területileg az orosházi kórházhoz tartoznak, amely szerinte ugyancsak komoly felújításra szorulna, azonban így sajnos sokszor a kisgyerekekkel együtt kell elutazniuk Gyulára vagy Békéscsabára, hogy megkaphassák a szükséges ellátást. – Nagycsaládosként pedig egyáltalán nem mindegy, hogy valaki egyszer vagy mondjuk hétszer utazik el a szakrendelésekre egy hónapban – fűzte hozzá.
A nyugdíjasok szerint is nagy szükség volna a kórházfejlesztésekre
Kérdésünkre az egyik gyulai nyugdíjas pedagógus is ugyancsak lesújtó véleményt fogalmazott meg Kollár Kinga felszólalásával kapcsolatban.
– Nagyon sajnálom, mert egy olyan személyiségről van szó, aki a magyar nép ellen dolgozik, hogy ne kapja meg az ország az európai uniós támogatásokat, amelyek adott esetben kórházfejlesztésekre is felhasználhatóak lennének – fejtette ki álláspontját Mészáros Ilona. Szerinte az elmaradt beruházásokra nagyon nagy szüksége lenne a kórházaknak, beleértve az infrastrukturális felújításokat, illetve az eszközbeszerzéseket is.