Mindenhova piszkítanak

2025.04.23. 06:12

Piszkos játszma: így küzd a város a galambinvázió közepén

Akárhol parkol, mindig összevissza piszkítják a galambok az autóját, amelyet ezért rendszeresen vinnie kell az autómosóba – emiatt panaszkodtak a közösségi portálon. Korábban arról volt szó, hogy Békéscsaba felkészült a galambinvázióra. Most pedig elmondták, hogy konkrétan mit is tesznek a galambok ellen, illetve azért, hogy tiszták, ürüléktől mentesek legyenek a közterületek.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere korábban sajtótájékoztatón elmondta, hogy ahogy beköszönt a tavasz, várhatóan úgy szaporodik meg a galambok száma is a városban. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzat kétféleképpen készült fel az invázióra. 

galamb
Mindent összevissza piszkítanak a galambok, emiatt panaszkodtak a békéscsabaiak. A városi cégnél elmondták, hogy milyen lépéseket tettek a galambinvázió ellen, miként takarítanak az utcákon. Fotó: MW
Forrás:  Illusztráció: Shutterstock
  • Az első az, hogy a galambokat igyekeznek befogni, majd olyan messzire, 100 kilométerre vinni, hogy az elengedésük után onnan ne találhassanak vissza. A befogásra és az elszállításra az idei költségvetésben 20 millió forintot szántak.
  • A második pedig az, hogy a közterületeken rendszeresen takarítanak, hogy ne legyenek galambpiszokkal teli az utcabútorok és a járdák, kerékpárutak. Ennek érdekében vásároltak is speciális gépeket az elmúlt években.

Mikor jön a beígért galambgyérítés?

Mikorra várható a beígért galambgyérítés? – kérdezték a Facebookon, az egyik, békéscsabaiakat tömörítő csoportban, arra panaszkodva, hogy rendszeresen kell vinni a kocsit az autómosóba, mert akárhol állnak meg vele, mindig tele lesz galambürülékkel. Hozzátették, hogy a sétálóutca burkolata is hagy kívánnivalót maga után.

A korábbi sajtótájékoztató után most a feladatot végző Békéscsabai Városgazdálkodási Kft.-nél elmondták, hogy konkrétan mit is tesznek ezekben a napokban a galambok ellen.

Élvefogó csapdákat helyeztek ki több helyszínen

A galambállomány nagyságát alvállalkozó bevonásával igyekeznek féken tartani. A belvárosban kézzel fogják be a madarakat, eltávolítják a fészkeket, illetve meddőséget okozó tápot is kiszórnak, hogy azzal etessék őket. Emellett több helyszínre tettek ki élvefogó csapdákat, így

  • a kórház épületénél egy,
  • a vasútállomásnál két,
  • a Dózsa György úton, a Magyar Államkincstár épületénél egy,
  • a Berthóty-udvar épületénél, a piac mellett egy, 
  • a Kazinczy-lakótelep 15. szám alatti épületnél, a vasútállomási gabonaátfejtő közelében két

darabot. Hangsúlyozták, hogy a galambgyérítés egyébként folyamatos a városban, az évszaknak megfelelő módon zajlik.

Speciális gépekkel takarítanak Békéscsaba belvárosában

A közterületeken pedig takarítanak, hogy mentesítsék a galambürüléktől, ennél a munkánál főleg a belvárosra összpontosítanak, a Szent István térre, az Andrássy útra és néhány bekötő utcára. Kizárólag gépekkel dolgoznak, a munka során

  • egy elektromos magasnyomású tisztítógépet,
  • egy elektromos takarítógépet
  • és egy multifunkciós seprőgépet

vetnek be. 

Mivel a vízsugár erejét lehet állítani, így takaríthatók a padok, az épületek lábazatai, valamint a burkolatok. Kiemelték, hogy a tisztítás során nem használnak vegyszert.

Mindezek mellett a Szent István tér bizonyos épületeinél a homlokzatot is takarítják, emelőkosaras autó segítségével.

Kiakadtak a Vécsey utcai egykori MÁV-palota épületénél

A közelmúltban a Vécsey utca 9. szám alatti, egykori MÁV-palota épületénél akadtak ki a lakók a galambok miatt. Ugyanis pont most korszerűsítik az épületet, és attól tartanak, hogy a felújítás hiábavaló lesz, ha nem sikerül megfékezni a galambokat. 

Tavaly 6-7 ezer példányt gyűjtöttek be és vittek el

Akkor Szarvas Péter polgármester elmondta, hogy tavaly 6-7 ezer példányt gyűjtöttek be, vittek el a ketreces módszerrel, az alvállalkozó számára nettó 21 millió forintot fizettek ki. Egyébként a Vécsey utca 9. szám alatt is voltak ketrecek szeptember 15-ig.

A városvezető szerint két gócpont van. Az egyik a pár évvel ezelőtti tűzben megsérült István malom épülete, a másik pedig a gabona rakodása miatt a vasútállomás környezete. Szólt arról is, hogy a galambok csupán egyik része fészkel az épületeken, a másik része a fákat kedveli. Békéscsaba pedig közel 70 ezer közterületi fával rendelkezik zöld városként.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában