2025.04.18. 17:01
Csontcsodák kápráztatják el a látogatókat az állatparkban – galériával, videóval
Állatcsontváz kiállítás nyílt nagypénteken a szarvasi Körösvölgyi Állatparkban. Az Állatcsont csodák című időszaki tárlat számos különleges állat csontváz preparátumát mutatja be természetfotó kísérettel.
Körömi Krisztina látogatóközpont-vezető a Beol.hu-nak elmondta, tavaly év végén fogalmazódott meg bennük a gondolat, hogy valamilyen egyedi kiállítást hozzanak Szarvasra, ami nem tablószerű, hanem inkább tárgyi jellegű, és emellett felkeltheti a látogatók érdeklődését. Így bukkantak rá Albert Krisztián, többszörös Európa-bajnok csontpreparátorra, akinek volt már két kisebb tárlata Karcagon, illetve Debrecenben prof. dr. Tóth Csabával közösen, aki hivatását tekintve ugyan orvosprofesszor, de évtizedek óta hobbi természetfotósként is ismert. Mivel mindketten rábólintottak a lehetőségre, így létrejöhetett az Állatcsont csodák című kiállítás.

Igazi mestermunkák láthatóak az Állatcsont csodák kiállításon
Körömi Krisztina kiemelte, a tárlaton nem vadászati preparátumok szerepelnek, hanem valódi művészi mestermunkák, melyeket világ- és Európa-bajnokságokon is versenyeztetnek. Hozzátette, Albert Krisztián kiállított csontpreparátumait prof. dr. Tóth Csaba természetfotói egészítik ki, melyek segítségével megmutatják a látogatóknak a csontok sajátosságait, illetve az egyes állatfajok csontjainak jellemzőit, valamint egy tv-s kivetítőn számos plusz információhoz is hozzájuthatnak az érdeklődők.
A környezetvédelem fontosságára is felhívják a figyelmet
A látogató-központ vezető szerint a kiállítás egyik nem titkolt célja, hogy felhívják a figyelmet a környezetvédelemre, ugyanis az itt látható állatfajok legnagyobb része közúti baleset, gázolás, áramütés, mérgezés következtében került a preparátorokhoz. Éppen ezért a tárlat vezérfonalát is erre hegyezték ki, mindamellett, hogy a kiállítás a preparálás technikai részével is foglalkozik, megismertetve a látogatókat azzal, hogy mennyire összetett folyamatról van szó.

Számos állatfaj feltűnik a kiállításban
A tárlaton rögtön egy rackajuh koponyasor fogadja a vendégeket, különféle szarvállásokkal, amelyek ezen állatfaj esetében jellegzetesnek számítanak, emellett csonttani elváltozások is szerepelnek a kiállításban. A madárfajok közül feltűnik
- az egerészölyv,
- daru,
- réce,
- erdei fülesbagoly,
- szárcsa
- vagy éppen egy májkrémes dobozból csipegető dolmányos varjú is.
Az Állatcsont csodák egyik legjelentősebb darabja egy fakó keselyű csontváza, amely szintén valamilyen emberi beavatkozás következtében pusztult el a Hortobágyi Nemzeti Park területén. Az eset után ők végeztették el a csontváz preparálását Albert Krisztián segítségével. Ő egyébként május elsején 14 órától szakmai előadást tart az állatparkban, ahol részletesen beszámol majd a preparálás kulisszatitkairól. Maga a kiállítás december 28-ig tekinthető meg a Körösvölgyi Állatparkba szóló belépőjeggyel.
Húsvétkor sem fognak unatkozni a látogatók
A húsvéti hosszú hétvégén az állatpark színes programokkal készül a látogatók számára, így többek között különféle állatismertetők, nyomozós játék, tojásfestés, valamint húsvéti díszek készítése várja a vendégeket, de lehet fürjtojást kóstolni, valamint húsvét hétfőn a szarvasi kisállattenyésztők állatszépségversenyét is meg lehet tekinteni, melyen például fajtiszta nyulak, galambok, baromfifélék láthatóak majd.
Igazi mestermunkák láthatóak az Állatcsont csodák kiállításon
Fotók: Dinya Magdolna
