Óriási teher

2025.03.25. 17:53

Vásárhelynek 8 milliárd forintot kellene költenie a Wenckheim-kastély felújítására

Az Építési és Közlekedési Minisztérium által közölt információk szerint az új tulajdonosnak hatalmas összegeket kell a patinás műemlék további fejlesztésére fordítania. A jelenleg közel 150 millió forint veszteséggel üzemelő Wenckheim-kastély fenntartása mellett ugyanis annak jövőbeni fejlesztése is a vásárhelyi önkormányzat pénztárcáját terheli majd.

Néhány nappal ezelőtt a Wenckheim-kastélyt fenntartó NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője a Beol.hu-nak adott interjújában ugyancsak arra hívta fel a figyelmet, hogy a létesítmény működéséhez évente körülbelül 130-150 millió forint kiegészítő támogatásra van szükség. Oláh Zsanett ugyanakkor kiemelte, hogy az új tulajdonosra nemcsak az üzemeltetés felelőssége hárul, hanem a kastély további fejlesztése és állagmegóvása is, majd hosszasan sorolta a felújítandó területeket.

Wenckheim-kastély, felújítás, fejlesztés
Az illetékes minisztérium számításai szerint a Wenckheim-kastély új tulajdonosának, azaz a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak az elkövetkezendő években további 8 milliárd forintot kellene fordítania az épületegyüttes felújítására. Fotó: Fotó: Szabadkígyósi Wenckheim-kastély/Facebook

A minisztérium számításai szerint további 8 milliárd forint kellene a Wenckheim-kastélyra

Mindeközben az Építési és Közlekedési Minisztérium a kormány hivatalos oldalán közzétette a Wenckheim-kastély örökbefogadásával kapcsolatos miniszteri döntés információs adatlapját. Ebből többek között kiderül, hogy a kastélyegyüttes még fel nem újított részének, azaz az épületek 60 és a park 70 százalékának helyreállítása az új tulajdonos feladata lesz, amihez a minisztérium számításai szerint a 2025-ös árakon nagyságrendileg 8 milliárd forint forrást kell bevonnia a nyertes pályázónak. Az összefoglaló alapján pedig a vásárhelyi önkormányzat pályázatában vállalta a kastélyépület fel nem újított épületrészeinek, valamint a korábbi fejlesztésből kimaradt parkrészek helyreállítását.

Márki-Zay Péter korábban teljesen másképp számolt

Nemrégiben Hódmezővásárhely polgármestere a város közgyűlésén arról beszélt, hogyan fordítaná meg a szabadkígyósi Wenckheim-kastély veszteséges működését. Márki-Zay Péter lényegében azt mondta, hogy abból a pénzből tartaná fenn a kastélyt, amit kitermel. Mindemellett a városvezető elmondása szerint 10 év alatt csak 1 milliárdot, vagyis évi 100 millió forintot költene a szabadkígyósi kastélyra. Válaszul Markó Csaba, a helyi Fidesz-KDNP frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg még hiányoznak a műemlék nyereséges működtetéséhez szükséges feltételek, melyek megteremtéséhez jelentős befektetésekre lenne szükség, amit a város anyagi lehetőségei nem tesznek lehetővé, ezért népszavazást kezdeményeznek

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában