Vállalkozói fórum

2025.03.19. 15:57

Szorosabbra fűzi kapcsolatát a vállalkozásokkal a vármegye önkormányzata – galériával

Megtartotta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Békés vármegyei szervezete éves beszámoló taggyűlését és vállalkozói fórumát. A szerdai békéscsabai találkozó célja többek között az volt, hogy a VOSZ tájékoztatást adjon a szövetség előző évi munkájáról, az idei céljairól, illetve az aktuális gazdaságpolitikai kérdésekre adandó válaszairól.

A Békés Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója köszöntőjében elmondta, hogy 2017-től kezdődően a vármegyében működő legtöbb kamarával és érdek-képviseleti szervvel együttműködési megállapodást kötöttek, majd cselekvési terveket dolgoztak ki, melyeket folyamatosan végre is hajtanak. Dr. Rákóczi Attila kiemelte, a VOSZ-szal 2019-ben kötötték meg az első megállapodást, ugyanakkor a változó gazdasági környezet, illetve más tényezők miatt 2024-ben frissítették az együttműködés kereteit. Megjegyezte, hogy már most számos cselekvési tervük van kidolgozás alatt, idén pedig több közös programot is terveznek a szövetséggel.

VOSZ, vállalkozás, együttműködés
 Eppel János, a VOSZ országos elnöke, Molnár Sándor, Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke és Losonczi István, a VOSZ Békés vármegyei szervezetének elnöke írták alá az együttműködésről szóló szerződést. Fotó: Dinya Magdolna

A VOSZ és vármegye önkormányzata szorosabbra fűzi kapcsolatát

– Egy vármegye életében az egyik legfontosabb a gazdaságfejlesztés – erről már Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke beszélt. Molnár Sándor hangsúlyozta, hogy végre megérett az a gondolat, hogy a gazdaság és a közigazgatás egymással kéz a kézben tud jól működni. Rámutatott, hogy ha a vállalkozásokkal szorosabb kapcsolatot tudnak kiépíteni, akkor tudják őket segíteni, esélyt teremtve a vármegyének a kitörésre, a fejlődésre, megragadva azokat a lehetőségeket, amelyek rendelkezésre állnak az országban, illetve Európán belül is.

Nagy lehetőségek előtt áll Békés vármegye

Molnár Sándor szerint az M44-es gyorsforgalmi út megépítésével egy olyan vérkeringésbe tud bekapcsolódni Békés vármegye is, ami a gazdaság számára élénkítő hatással jár majd. Emellett éppen most egyeztetik az M47-es tervezését, illetve az M44-es határon átnyúló szakaszának továbbvitelét is. Megemlítette, hogy olyan lehetőségek előtt áll Békés vármegye, ami hosszú évtizedekre meghatározhatja annak jövőjét. Az elnök példaként említette 

  • a környékbeli megyeszékhelyeken zajló nagyszabású iparfejlesztéseket, 
  • valamint a schengeni határnyitást Románia felé, 

mellyel a gazdasági kapcsolatok szorosabbá válhatnak Nagyvárad és Arad irányába.

– Ezekre úgy kell úgy felkészülnünk, hogy ne veszélyt, hanem lehetőségeket jelentsen Békés vármegyének. Például az itteni alvállalkozókat olyan helyzetbe kell hoznunk, hogy a nagy gyárak beszállítói lehessenek, ebben pedig a VOSZ nagy segítség tud lenni, hisz több olyan programot is indított, ami ezt szolgálja – részletezte.

Hozzátette, hogy a Békés Vármegyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványt szeretnék egy olyan gazdaságfejlesztő tanácsadó irodává bővíteni, amely a pályázatok elkészítésében, tanácsadásában, illetve lebonyolításában is segédkezne a vállalkozások számára, a meglévő mikrohitelezéssel együtt pedig komplex megoldást nyújtana számukra. A beszédet követően Eppel János, a VOSZ országos elnöke, Losonczi István, a VOSZ Békés vármegyei szervezetének elnöke és Molnár Sándor, Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke aláírták az együttműködésről szóló szerződést.

Hamarosan Békésben is gazdaságfejlesztési iroda nyílik

Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke az eseményen arra hívta fel a figyelmet, hogy egy vállalkozókat képviselő szervezet akkor tud hatékony és sikeres lenni, ha az ország fontos területein nemcsak üzenetekkel, tanácsokkal, hanem fizikai jelenléttel, személyes találkozások lehetőségével is jelen van. Mint fogalmazott, rövidesen megnyílik Békés vármegyében is az a vállalkozásfejlesztési iroda, amely kézzelfogható megoldást és segítséget nyújt majd a vállalkozók számára. Ez szerinte azt is mutatja, hogy a jövőben szeretnék intenzívebben meghallani a vállalkozások véleményét. Az elnök előadásában tájékoztatást adott a szövetség előző évi munkájáról, beszélt a gazdasági tendenciákról, valamint meghatározta 2025-ös év feladatait is.
 

 

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában