Probléma

2025.03.21. 10:41

Szujó Zoltán is reagált az ellene felhozott vádakra

A Magyar Gyorsulási Sportági Szövetség elnöke, Kurtyán Ferenc vasárnap este nyílt levelet írt, amelyben lemondásra szólította fel a szövetség vezetőjét. Szujó Zoltán, az MNASZ elnöke erre reagálva interjút adott a Nemzeti Sportnak.

Kurtyán szerint Szujó Zoltán az ATV-ben tett nyilatkozatával "nemlétezőnek" nevezte a Gyorsulási Sportági Szövetséget, ezzel megkérdőjelezve jogerős közokiratokat, valamint megsértve a sportág versenyzőit, szakembereit és szurkolóit.

Szujó Zoltán, ügy, lemondás
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán 
Forrás: Facebook

Szujó Zoltán: új szabályok, régi konfliktusok

Az MNASZ hétfőn válaszul egy nyílt levelet juttatott el a sajtóhoz, amelyben Szujó Zoltán mellett álltak ki munkatársai.

Szujó Zoltán ezt követően a Nemzeti Sportnak adott interjújában mesélt a probléma hátteréről -írja az index.hu.

Az MNASZ elnöke szerint az egész ügy két tavaly júniusi rendeletből indult ki, és nagyban összefügg a mostani gazdasági helyzettel is. Elmondta, hogy a versenyszervezés költségei az egekbe szöktek, így ma már sokkal kevésbé éri meg futamokat rendezni, mint korábban.

Hozzátette, hogy a két rendelet közül az egyiket az EU nyomására kellett bevezetni, és ez az MNASZ-től független szabályozás. Ennek lényege, hogy minden versenyszervezőnek felelősségbiztosítással kell rendelkeznie, hogy egy esetleges baleset esetén legyen miből téríteni a károkat.

A Németországban megszabott tételek alapján háromszázmilliós térítési összeget akartak bevezetni, ami úgy megdobta volna a versenyzők és a szervezők költségeit, hogy tönkretehette volna a sportot, úgyhogy ezt lealkudtuk húszmillió forintra. A versenyzők általában eddig is kötöttek biztosítást, de most már a versenyszervezőknek is kötelező. Ez az előírás

– mondta a lemondásra felszólított sportvezető.

A nyergesi tragédia után új szabály lépett életbe: az autósport-események is a sportrendezvények biztonsági rendelete alá kerültek. Ez azt jelenti, hogy a rendőrség magánterületen is köteles ellenőrizni a nézők biztonságát. Emellett a versenyeket az MNASZ-től függetlenül, legalább 15 nappal a rajt előtt be kell jelenteni a helyi rendőrkapitányságon – mondta Szujó Zoltán.

Szujó Zoltán szerint a jelenlegi helyzet egy már két évtizede fennálló konfliktusból ered:

Az MNASZ azon az állásponton van, hogy a Magyar Gyorsulási Szövetség nem használhatja a szövetség megnevezést, mivel országonként egy sportágban csak egy olyan sportági szakszövetség lehet, amely jogosult arra, hogy versenyrendszert üzemeltessen. Ez pedig az MNASZ. Más kérdés, hogy a fent említett szervezet majdnem húsz éve működik, és kialakított egy saját versenyrendszert, amelyben nemcsak gyorsulási verseny van, hanem drift is, ami tovább nehezíti a helyzetet, hiszen ez két teljesen különböző szakág

– nyilatkozta az MNASZ elnöke.

Szujó szerint a fő kérdés, hogy a szabadidősportnak hol a helye az autósportban. Bízik benne, hogy a konfliktust békés úton rendezhetik, ezért egy mediátor segítségével próbálnak érzelemmentesen tárgyalni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában