Hírösszefoglaló

2025.03.19. 18:11

Kiderült, fertőz-e a járvány Békésben, és életveszélyesen megvertek egy taxist

A március eleji kisbajcsi járvány kitörése kapcsán 45, úgynevezett kontaktgazdaságot vizsgáltak a helyi hatóságok és a Nébih szakemberei. A 4973 minta mindegyike negatív lett száj- és körömfájás járványra. Ez jó hír a Békés vármegyei állatartóknak is. Nézzük, mi mindenről írtunk még 2025. március 19-én.

A kedvező járványügyi helyzet alapján az országos főállatorvos keddtől újabb korlátozások feloldásáról döntött a száj- és körömfájás járvány kapcsán. Többek között Győr-Moson-Sopron vármegyében – a kisbajcsi kitörés köré vont korlátozott terület kivételével – ismét engedélyezte a sertések, szarvasmarhák, juhok és kecskék belföldi technológiai mozgatását, valamint azonnali vágásra történő szállítását.

száj- és körömfájás járvány
Minden minta negatív lett száj- és körömfájás járványra. Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Száj- és körömfájás járvány: fellélegezhetünk

A Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyék területén elrendelt belföldi és európai uniós korlátozásokat feloldották.

Márki-Zay Péter csodafegyvere a szabadkígyósi Wenckheim-kastély ügyében

Hódmezővásárhely polgármestere a város közgyűlésén elárulta, hogyan fordítaná meg a szabadkígyósi Wenckheim-kastély veszteséges működését. Jelenleg ez most 100 millió forintos mínusz. Márki-Zay Péter abból a pénzből tartaná fenn a kastélyt, amit kitermel.

Márki-Zay Péter, szabadkígyósi Wenckheim-kastély, Márki-Zay Péter abból a pénzből tartaná fenn a kastélyt, amit kitermel. Fotó: Szabadkígyósi Wenckheim-kastély/Facebook

Márki-Zay Péter a békéscsabaiaknak és gyulai hotelvendégeknek reklámozná a programokat, a jegyárakat pedig a gyulai Almásy-kastély szintjére emelné. Azt állítja, hogy a Wenckheim-kastélyban az esküvőkért jelenleg 1 millió forintot kérnek. Megérdeklődtük, milyen árak vannak a gyulai kastélyban. Szabott ár nincs, minden az ifjú pár igényeitől függ. Nem tudni, elég lesz-e a 100 milliós veszteség legyűréséhez Márki-Zay Péter „Okosabbak vagyunk és nem lopunk” szlogenje, meg az, hogy ha majd egyszer lesz 30 szoba – olvasható a delmagyar.hu cikkében.
 

A változás szele: ekkor érkezik a tavasz

Valami új, friss levegőre vágyunk, és úgy tűnik, végre megérkezik! A következő napokban egyre inkább érezhetjük a meleg, napsütéses órák varázsát, miközben a hőmérséklet is emelkedik. Bár az égbolt néha beborulhat, a friss, tavaszi szellő mindent felüdít.

tavasz, időjárás, felmelegedés
Már az ajtónkon kopogtat a tavasz. Forrás: shutterstock

Kamuüzenetek a NAV nevében, adathalász csalók próbálkoznak, milliók lehetnek érintettek

Márciusban több millió magánszemélynek, vállalkozásnak küld elektronikus értesítést NAV. Vigyázat, adathalász csalók is próbálkozhatnak az adóhatóság nevében hamis levelekkel, sms-ekkel!

adathalász csalók, NAV
Valószínűleg adathalász csalók veszélyeztetnek a NAV nevében. Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Bizalmas információt (például jelszó, belépési vagy bankkártyaadatok) a NAV nem kér sem sms-ben, sem e-mailben. Az adathalász csalók üzeneteiben feltűnő lehet a megfogalmazási, nyelvtani hiba, magyartalan szövegezés, a nav.gov.hu-tól eltérő webcím, emellett azok sokszor privát e-mail-címeket tartalmazhatnak vagy azokról küldhették.

A NAV honlapja a www.nav.gov.hu címen található. Az internetes cím ellenőrzésével nagy bizonyossággal kiszűrhetők a hamis – vélhetően csalók által üzemeltetett, adathalász – honlapok is.

Életveszélyesen megvertek egy taxist, a rendőrök rövid üldözés után elfogták a támadókat

Békéscsaba belvárosában történt az eset: a taxis egy földön fekvő férfi segítségére sietett, akit hárman rugdostak. A három ,,erős fiú” erre a taxist úgy megverte, hogy életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

taxis, életveszélyes, rendőr
A taxis egy másik, a földön fekvő férfinak akart segíteni, ezek után támadtak rá. Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Meglepetés a Coca-Cola csomagolásán: ez a furcsaság zavarta meg a vásárlókat

Egy apró, mégis feltűnő változás zavarta meg a vásárlókat egy népszerű üdítő csomagolásán, amely az elmúlt hónapokban jelent meg. A Coca-Cola egyik terméke volt, bár az ital ismerős volt, valami szokatlan hatott, és sokan elbizonytalanodtak, mit is fogyasztanak. A furcsa jelenség azonban nem véletlen.

Bal oldalt és középen a különleges Zero kupakos termék látható, míg a jobb oldalon a hagyományos csomagolású Coca-Cola Light Fotó: vg.hu

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában