Javuló tendencia

2025.03.20. 19:48

Négy ember halt meg munkabalesetben Békésben

Országos szinten mérséklődött a munkabalesetek száma 2024-ben, a 3 munkanapon túl gyógyuló és a súlyos csonkolásos kimenetelű munkahelyi balesetek számában szintén csökkenés volt tapasztalható. Békés vármegyében közel 500 munkabaleset történt tavaly, ebből 4 volt végzetes.

A halálos munkabalesetek száma a megelőző évhez viszonyítva 13-al emelkedett, azokat leggyakrabban munkavállalói szabályszegés okozta, a második leggyakoribb ok a munkáltatói mulasztás volt. A 10 ezer munkavállalóra jutó halálos munkabalesetek száma 2010-hez képest így is jelentős mértékben, 2,45-ről 1,60-ra csökkent 2024-re – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből.

munkabaleset, munkavállaló
Kevesebb munkabaleset történt Békés vármegyében is 2024-ben, mint az előző esztendőben.
Fotó: Illusztráció: Shutterstock

A minisztérium a munkabalesetek csökkentését több intézkedéssel is segíti

A rendszeres és időszerű tájékoztatás nagyon fontos a munkáltatók és munkavállalók biztonságtudatos magatartásának elősegítésében, amit a munkavédelemért felelős szakterület kiadványok, felhívások, rendezvények formájában is támogat. Halálos munkabalesetek leggyakrabban a kkv-knál történnek, számuk különösen az építőiparban és a mezőgazdaságban magas, ezért a kormány a jövőben is kiemelt figyelmet fordít ezen ágazatok fokozott munkavédelmi ellenőrzésére.

Segítik a vállalkozásokat a munkavédelmi szintjük emelése érdekében

Mindezek mellett 2024. márciusban létrejött a munkavédelmi szakemberek önkéntes adatbázisa, melyben a regisztráltak számára szeptembertől már rendszeres hírlevél segíti az időszerű tájékoztatók megismerését. Idén áprilisban kezdődik az ingyenes továbbképzési lehetőség is, amely a magasabb színvonalú munkavédelmi feladatellátás révén a munkakörülmények javulását eredményezheti. A munkahelyi balesetek megelőzése érdekében tavasszal eszközbeszerzésére irányuló pályázati lehetőség indul, ami vissza nem térítendő forrást fog biztosítani a vállalkozások számára munkavédelmi szintjük további emelése érdekében.

Így áll a statisztika Békésben

A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi honlapján elérhető 2024. évi munkabaleseti tájékoztatóból kiderül, hogy Békés vármegyében tavaly összesen 486 munkabaleset történt. Ebből négy volt halálos kimenetelű, egy esetben súlyos csonkulás, két alkalommal pedig egyéb súlyos baleset történt. A statisztika alapján összesen 7 súlyos, illetve 7 csonkulásos esetet regisztráltak. A 2023-as évhez képest Békésben is csökkent a munkabalesetek száma, ugyanakkor tavalyelőtt mindössze egy halálos kimenetelű eset történt, amikor is egy békéscsabai üzemben forróvizes aknába esett és meghalt egy nő.

Több sokkoló munkabaleset is történt az elmúlt években a vármegyében

Mint megírtuk, tavaly szeptemberben mindkét lábát bedarálta a tárcsázógép egy férfinek Ecsegfalván. A férfi egy szántóföldön dolgozott, amikor elromlott a tárcsázó. Egy újkígyósi munkahelyi baleset miatt pedig vádemelés történt, akkor egy gépkezelő egy lemezvágó géppel a jobb kezén levágta három ujját.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában