2025.03.26. 12:18
Tavasszal már támadnak, és veszélyes betegséget okozhatnak
A közhiedelemmel ellentétben nem a fákról lesnek ránk és nem is kizárólag az erdőben élnek. A fűben, a bokrok alacsony ágain várják a megfelelő alkalmat, hogy az arra sétáló állatok szőrébe vagy a ruhánkra kapaszkodjanak a kullancsok. A jó időben sokszor szinte tálcán kínáljuk magunkat az éhes vérszívóknak.
A tavasz annak minden örömével együtt számos olyan veszélyforrást is rejteget, melyekről hajlamosak vagyunk elfeledkezni. A kullancsok kedvenc élőhelye az erdő, valamint a dús aljnövényzet, a magas páratartalmú környezet, de kertekben, városokban, a közvetlen lakókörnyezetünkben is előfordulnak. Mivel szívesen tartózkodnak a magasabb fűben, a gyerekek még inkább ki vannak téve a veszélynek.

Forrás: Illusztráció: Shutterstock
Az orvosok azt mondják, ha kullancs fúródik a bőrünkbe, minél előbb el kell távolítani, hogy ne fertőzhessen. Fontos időben cselekedni; a kórokozók ugyanis a kullancs csípését követő 12-48 órában kerülnek be a gazdatest szervezetébe. Az eltávolításra legalkalmasabb a gyógyszertárakban kapható speciális csipesz vagy kanál, ám fontos, hogy elkerüljük a kullancs potrohának szétnyomását, beolajozását. A köztudatban sokáig az élt, nem jó, ha szájszerve beleszakad a bőrbe, de ez nem jelent bajt, mert a szálkához hasonlóan kilökődik onnan.
A kullancsok által terjesztett leggyakoribb betegségek
- Lyme-kór
Baktérium okozza, a fertőzés számos szervet érinthet. Tünetei szerteágazóak, a stádiumtól függően sokfélék lehetnek. A betegség kezelése összetett folyamat, elsődleges módja az antibiotikumos terápia.
- Agyvelő- és agyhártyagyulladás
A legsúlyosabb kullancs által terjesztett fertőzés a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás, azaz kullancs-encephalitis. A betegség bizonytalan légúti tünetekkel, lázzal indul, gyakori tünete még a fejfájás és a hányás. Az idegrendszer megbetegedése néhány nappal később az átmeneti láztalanságot követve újabb lázas periódussal kezdődik. Eszméletlenség, bénulások léphetnek fel, melyek akár halálhoz is vezethetnek. Előfordul, hogy az egész agyállomány érintett a gyulladásban, máskor viszont csak egy-egy területe. A jó hír, hogy létezik védőoltás; a Nemzeti Oltóközpont ajánlása alapján célszerű télen beadatni. Kétféle vakcina érhető el hazánkban, mindkettőnél három oltásra van szükség a teljes védettség kialakulásához.
- Tibola
A kullancs által terjesztett, jól gyógyítható nyirokcsomó-gyulladás.
A házi kedvencekre is veszélyesek a kullancsok
A kullancsok nemcsak az emberre, a házi kedvenceinkre is veszélyesek. A heol.hu-n összefoglalták, hogyan védhetjük meg a kutyánkat.
– Aki fontosnak tartja a megelőzést, használhat úgynevezett "spot-on" (rácsepegtető) készítményeket, amelyeket általában havonta kell külsőleg, közvetlenül a kutya nyakára csepegtetni, illetve a feje búbjától a farka tövéig. A hatóanyag a test teljes bőrfelületén eloszlik. Ezek a készítmények olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek megakadályozzák a kullancscsípést, vagy elpusztítják a kullancsot a csípéskor, még mielőtt továbbadná a kórokozókat. Hátrányuk, hogy a vízzel való érintkezés (eső, fürdetés, stb.) jelentősen csökkentheti a hatékonyságukat – sorolták a heol.hu-n. Hozzátették, a tabletták és a nyakörvek a rácsöpögtető oldatokhoz hasonlóan vegyi anyagokat tartalmaznak. A tabletták a kullancs csípése esetén fejtik ki hatásukat; amint a vérszívók szívni kezdik a vért, a számukra káros anyag belekerül a szervezetükbe és elpusztulnak. A kutya vízzel való érintkezése sem befolyásolja a hatékonyságukat; általában három hónapig kitartanak. Ezeken kívül még Lyme-kór ellen oltás is elérhető a kutyák számára.
Öt további tipp a kutyák védelmére
- Használjon rendszeresen kullancsirtót és ne hagyja ki a kezelést.
- Mindig vizsgálja át kutyáját a séták után, különösen a márciustól októberig tartó időszakban.
- Rögtön távolítsa el a kullancsokat
- Figyelje kutyája viselkedését az esetleges kullancscsípés után. Amennyiben az eb belázasodik, levertté válik, megduzzadnak az ízületei, nyirokcsomói, fáradékony, étvágytalan, forduljon állatorvoshoz.
- Oltassa be kutyáját a kullancsok által terjesztett betegségek ellen, ha gyakran sétál vele mezőkön, réteken vagy az erdőben.