2025.03.23. 17:46
Home office-ban varrta a zsebes pizsamákat a gyárban, a Szovjetunióba szállították ki
A Békéscsabai Kötöttárugyár egykori területén, a Rokka Rendezvényház falán az üzemben készült köntössel leplezték le a minap a Rokka-Béköt emléktáblát, amit a gyár volt dolgozói állítottak. A Béköt helyén most szupermarket és egyéb üzletek működnek, csak a Rokka Rendezvényház őrzi a dicső múltat. Az pedig külön érdekesség, hogy a tulajdonos édesanyja home office-módon dolgozott be a gyárnak.
Hegyi Béla, a békéscsabai Méteres-Snack Kft. ügyvezető-tulajdonosa a Béköt művelődési házának egy részét vásárolta meg 1995-96-ban, és a földszinti helyiségeket bérbe adta.

Fotó: Dinya Magdolna
A felújítás során eredeti nyílászárókra is bukkantak
– Beleszerelmesedtem az ingatlanba, így 2015-ben a kft. megvette az egészet – hangsúlyozta Hegyi Béla. – Szinte mindent szerkezetkész állapotig kellett visszabontani, majd újraépíteni, de megérte. Eredeti belső építészeti dolgokra, nyílászárókra is bukkantunk, ezek igazi kincsek, megőriztük.
Hegyi Béla kiemelte, az emeleten 11 helyiség volt, ebből csináltak egyet, ami a Rokka Rendezvényház. Százötven ember befogadására alkalmas, számos konferenciát, esküvőt, családi és céges rendezvényt tartottak már itt teljes vendéglátással.
Tiszta cérna volt otthon minden
Az emléktábla-avatáson Hegyi Bélával beszélgetve egy különleges családi kötödésre is fény derült.
– Tiszta cérna volt otthon minden, hiszen édesanyám – aki 84 éves – „home office-ból” dolgozott be a gyárnak – ecsetelte Hegyi Béla. – Hazahozta az varráshoz szükséges anyagokat, és egy Lucznik varrógépen dolgozott. Általában éjjel varrt, napközben lefoglalta a jószágok gondozása, a háztartás vezetése. Csíkos pizsamákat készített, zseb is volt rajtuk, és az akkori Szovjetunióba mentek,.
Az egykori dolgozók elmondták, az 1970-es években több mint 2500 embernek adott munkát a Béköt. Az 1980-as évek nehézségeit követően a kötöttárugyárat 1994-ben privatizálták, 1995-től a BCB Egyesült Textilművek Rt. nevet viselte.
A cég ellen 2000 októberében felszámolási eljárás indult, a gyárat felszámolták. A telek magántulajdonba került, a kötöttárugyár épületét 2012-ben lebontották. 2021-ben jelentették be, hogy élelmiszeripari-üzlet nyílik a helyén.

Fotó: Dinya Magdolna
A Béköt egykori termelésvezetője is felidézte az emlékeit
Az emléktábla állításában főszerepet játszó Prisztavok Pálné egykori termelésvezető is felidézte az emlékeit.
– A Béköt város volt a városban. Az üzem területén bölcsőde, orvosi rendelő, könyvtár, étterem és mintabolt is működött – ecsetelte Prisztavok Pálné. – Generációk nőttek itt fel, szülők a gyermekeikkel, akik utána elmentek, elvégezték a különböző iskolákat, és visszatértek ide. Sokat dolgoztunk, de szerettük a munkánkat, büszkék voltunk a munkánk eredményeire. Ami még jellemezte a gyárat: családias volt a légkör.
Mára a Rokka mellett csak az emlékek maradtak meg
A Rokka-Béköt felirat alatt ez olvasható az emléktáblán: „Ezen és a környező területen állt 1920 és 2012 között Békéscsaba nemzetközileg elismert textilüzeme, mely több ezer embernek adott munkát. Az emléktáblát az üzem volt dolgozói állították.”