2025.03.14. 14:13
Több mint kétezer gyönyörű kutya érkezett Békéscsabára - galériával,videóval
Mintegy 2300 kutyát csodálhatnak meg az érdeklődők a következő napokban Békéscsabán. Pénteken délelőtt megnyílt a II. Bátonyi Gábor Emlékverseny és 9. Békéscsabai Nemzetközi Kutyakiállítás (CACIB) a megyeszékhelyen, a CsabaParkban.
Dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja, a szervező egyesület elnökségi tagja a Békéscsabai Nemzetközi Kutyakiállításon elmondott megnyitó beszédében kiemelte, a háromnapos program Békéscsaba és Békés vármegye egyik legjobb, legszínesebb, „legállatibb” rendezvénye a maga nagyszerűségével és kiválóságával.

– A program ugyanakkor nagyon emberi is, hiszen az emberről és a kutyáról, a köztük lévő kötődésről is szól – fogalmazott, majd kiemelte, van egy recept nélkül felírandó gyógyszer, ami az ember testi-lelki egészségére kiválóan hat.
Békéscsabai Nemzetközi Kutyakiállítás: 15 országból érkeztek résztvevők
– Az egyik orvosság a kutya, a másik a mozgás – tette hozzá. – Akinek kutyája van, a mozgást is teljesíti, és közben olyan visszajelzést kap, ami a szeretetről az együttlétről, a kikapcsolódásról szól. S erről szól a rendezvény is annak ellenére, hogy a gazdák és kutyák nagyon keményen dolgoznak. Mint elmondta, az érdeklődők munkakutyákkal, keresőkutyákkal, szépségkutyákkal és hobbikutyákkal egyaránt találkozhatnak.
Hangsúlyozta, nagyon komoly nemzetközi rendezvényről van szó, amelyre 15 országból érkeztek résztvevők. Az eseményhez a Közös érték az egészség programmal, a környezettudatossági munkacsoporttal és a kormányablakbusszal a Békés Vármegyei Kormányhivatal is csatlakozott. Emellett pénteken egy állategészségügyi konferenciát is tartottak, amivel kapcsolatban dr. Takács Árpád kifejtette, nagyon fontos, hogy beszéljenek az állatbetegségekről, a kutyatartásról, a hatósági eljárásokról, a nemzetközi trendekről, mindarról, amelyek meghatározóak a mindennapokban.
2300 kutyát neveztek a kiállításra
Fehér Bettina, a szervező Békéscsabai Ifjúsági és Sportkutyás Egyesület elnöke elmondta, 15 országból 2300 kutyát neveztek a kiállításra. A teljesség igénye nélkül Ausztriából, Csehországból, Németországból, Lengyelországból, Svájcból, Finnországból, több más környező országból, de még az Egyesült Államokból is érkeztek résztvevők.
Arra a kérdésünkre, hogy minek köszönhető az esemény sikere, a hatalmas érdeklődés, Fehér Bettina kiemelte, a rendezvény helyszíne szenzációs. A CsabaParkban található 4000 négyzetméteres csarnok kiváló körülményeket biztosít, nincs szükség saját sátrat felállítani, nincs sár, a jelenlévők nincsenek kitéve az időjárás viszontagságainak, és a versenyzők szeretik Békéscsabát.
A kutyákat a zsűri tagjai több osztályban az FCI (Nemzetközi Kinológiai Szövetség) által meghatározott fajtasztenderek alapján értékelik. A mérettől, a színen, szőrzetszínen, a szemszínen át sokféle tulajdonságot vizsgáltak.

Fotó: Lehoczky Péter
Szükség van egy konferenciára
A „Társállattartás napjainkban – állategészségügy, állatvédelem” elnevezésű konferencián dr. Takács Árpád, a Békés Vármegyei Kormányhivatal vezetőjeként, a szervező egyesület elnökségi tagjaként és felelős kutyatartóként is köszöntötte a megjelenteket.
– Az elmúlt évek alapján szükség van egy olyan megbeszélésre, konferenciára, amelyen a hobbikutyák és a kutyák kiállításon való bemutatása mellett a nehézségekről is beszélünk. A tanácskozáson az örökletes betegségektől a szívférgességig, a veszettség kérdéskörig fókuszba helyeztük az állategészségügyi kérdéseket – fogalmazott, majd kitért arra, hogy hatósági szervezetrendszerről, a nemzetközi trendekről, az új szabályozásokról, a felelős kutyatartásról, a következetességről egyaránt beszéltek a konferencián.
Több mint kétezer gyönyörű kutya érkezett Békéscsabára
Fotók: Lehoczky Péter
Kutyakiállítás Békéscsabán
Fotók: Lehoczky Péter