2025.03.22. 06:40
Kiderült, jól kapcsol-e az alkonykapcsoló, van-e elég fény Békéscsabán
Bekapcsol-e kellő időben a közvilágítás? Erről is beszélt Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere pénteken, a városházán tartott sajtótájékoztatón. Elmondta, kérte a szolgáltatót, hogy nézzék át az alkonykapcsolós rendszert, hogy megfelelően működik-e. A közvilágításért felelős szolgáltató nemrég válaszolt.
Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere elmondta, hogy tavaly késő ősszel, kora télen merült fel, hogy későn kapcsol be a közvilágítás. Azaz nem működik megfelelően az alkonykapcsolós rendszer, amelyet 2021-ben helyeztek üzembe, erre 16 millió forintot költöttek. Korábban egy úgynevezett, tíznaponta változó közvilágítási naptár alapján kapcsolták be a lámpákat.

Válaszolt a szolgáltató a közvilágítással kapcsolatos felvetésekre
Évekig jól működött a rendszer – tette hozzá a városvezető, hogy most viszont kérték az alkonykapcsolós rendszer felülvizsgálatát a tapasztalatok alapján. A szolgáltató jelentése szerint viszont megfelelően működik a szenzorokra épített technológia, be is mutatták, hogy mikor kapcsolt be és ki a közvilágítás. Összességében 1 óra 6 perccel többet világítottak a lámpák annál, mintha a közvilágítási naptár alapján gyúltak volna fel és aludtak volna ki a fények.
Így működik a békéscsabai alkonykapcsolós rendszer
Szarvas Péter polgármester elmondta, hogy a szenzorok a nyugati városrészben találhatók. Mivel Békéscsaba keleti és nyugati, valamint északi és déli széle között nagyjából 8 kilométer a távolság, elképzelhető, hogy a fényviszonyok nem egyformák a város egyes részein. A szolgáltatónál viszont mindentől, attól a megállapításától is függetlenül, hogy megfelelően működik, azt ígérték, hogy az eddiginél sűrűbben ellenőrzik az alkonykapcsolós rendszert.