2025.03.14. 17:38
Hatan kaptak elnöki elismerést a Békés vármegyei közgyűlés ünnepi ülésén – galériával
Hat rangos Békés vármegyei kitüntetést nyújtottak át a Békéscsabai Jókai Színházban pénteken, a március 15-e apropóján szervezett ünnepségen. A Békés vármegyei közgyűlés ülésén elnöki elismerést érdemelt ki Tóthné Fehér Eszter, Karancsi Péter, Hudák Pál, Bohák János, a Közgé, a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium oktatói testülete és dr. Szeberényi Zsolt.
Molnár Sándor, a Békés vármegyei közgyűlés elnöke március 15-e üzenetéről beszélt. Kiemelte, hogy szabadként érkeztünk a Kárpát-medencébe, és hogy mindig is harcoltunk a függetlenségért. Hangsúlyozta az együttműködés fontosságát, azt, hogy 1848-ban is összefogtunk. Szólt a Széchenyi és Kossuth közötti ellentétről, hogy másként gondolkodtak bizonyos kérdésekben, de szövetségre tudtak lépni a haza érdekében. Feltette a kérdést, hogy ma van-e miért harcolni, hogy ma vannak-e hősök. Úgy véli, sok a szájhős, az olyan, aki, ha jól megfizetik, akkor képes elárulni az országot. Aláhúzta, hogy ha a nemzet nem egységes, akkor az ellenség rést üt a pajzson. Szerinte vannak ma is igazi hősök, és őket kell bemutatni, tisztelni, megbecsülni.

Hudák Pál és dr. Takács Árpád a Békés vármegyei közgyűlés ünnepi ülésén. Fotó: Bencsik Ádám
Hatan kaptak elnöki elismerés a Békés vármegyei közgyűlés ünnepi ülésén
A Békés vármegyei közgyűlés ünnepi ülésén – amelyen műsort adott a Jókai színház, felidézve, hogy mi is történt 177 éve, március 14-én és 15-én –, hatan érdemeltek ki elnöki elismerést:
- Tóthné Fehér Eszter,
- Karancsi Péter,
- Hudák Pál,
- Bohák János,
- a Közgé, a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium oktatói testülete,
- dr. Szeberényi Zsolt.
A díjakat Molnár Sándor, a Békés vármegyei közgyűlés elnöke és dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja nyújtották át.

Fotó: Bencsik Ádám
Mit kell tudni a díjazottakról?
Tóthné Fehér Eszter a békéscsabai, Degré utcai székhelyű Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központ szakmai intézményvezető-helyettese, az állami fenntartásban működő Békés vármegyei lakásotthonok, gyermekotthonok irányítása tartozik a feladatai közé. Az elejétől érezte, hogy ez a terület neki való, itt türelemre, empátiára, szociális érzékenységre van szükség. Sikernek értékeli, hogy azok a fiatalok, akik kikerülnek az intézményekből, visszatérnek, ha segítségre van szükségük.
Karancsi Péter 47 éven át teljesített szolgálatot a békéscsabai mentőállomáson. 1978-ban csatlakozott a mentőkhöz. Izgalmasnak, érdekesnek ítélte a rá váró feladatokat, és többek között az is megfogta, hogy igazi csapat működik a mentőállomáson, hogy elhivatottak a szakemberek. Mentőápolóként kezdett, majd mentőtiszt lett. A hétköznapi események jelentőségére hívta fel a figyelmet, szerinte a jó szó semmibe sem kerül, és jó érzés volt mindig számára, ha tudott segíteni. Utolsó szolgálata február 9-én volt.
Hudák Pál rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos Békés vármegye rendőrfőkapitány-helyettese. A katonai főiskola elvégzése után 1983-ban határőr hadnagyként kezdett Lőkösházán, majd 1987-ben került a rendőrségre rendőr hadnagyként. Fontosnak ítéli, hogy a Békés vármegyeiek érezzék azt, hogy rend, fegyelem és biztonság van a térségben. A szakember a négy évtizedes szolgálata alatt rengeteg elismerést érdemelt ki. Kiemelte, hogy a vármegyei rendőrség minden egyes munkatársa azon van, hogy jó színvonalú legyen a közrend, a közbiztonság Békésben.
Bohák János tűzoltó alezredes az orosházi hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnoka. Elmondta, hogy a kék lámpa vonzotta, és egy ismerős révén került 1993-ban a szarvasi tűzoltóságra, ahol – a folyamatos képzéseknek köszönhetően – parancsnokhelyettesi beosztásig vitte, innen került 2016-ban Orosházára parancsnoknak. Három évtizede szolgál lelkiismeretesen, magas szakmai színvonalon, kiemelten kezeli az ifjúságnevelést is. Beszélt arról, hogy minden egyes káresemény megrázó.
A Közgé, a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium 99 éve áll az oktatás élvonalában, példát mutatva. Paláncz György igazgató hangsúlyozta, hogy az intézmény – amely a kezdetekkor kereskedelmi jellegű volt, ám most a fő profi a közgazdaság – országos szinten is a legjobb technikumok közé tartozik. Hugyeczné Krnács Katalin – aki a díjat is átvette – hozzátette, hogy igazi közösség működik a középiskolában, a siker egyik kulcsa, hogy a pedagógusok partnerként kezelik a diákokat.
2012. március 1-jétől 2024. december 31-ig irányította a békéscsabai kórház szülészet-nőgyógyászati osztályát dr. Szeberényi Zsolt főorvos. Igazi csapatot teremtett az osztályon, így, ha igazán szükséges, akkor az osztály összes szakembere bent van, ennek hála mentettek is meg életet. Új műtéti eljárásokat vezettek be vezetése alatt. Lényeges volt mindig is számára, hogy színvonalas ellátást kaphassanak azok, akik az osztályra kerülnek. Beszélt arról is, hogy Békéscsaba mennyire fontos számára. A díjat a képviseletében dr. Gazdag Andrea orvos igazgató vette át.
Március 15-e nemzeti színeket adott
Csak általánosságban igaz, hogy a történelmet a győztesek írják – mondta pohárköszöntő beszédében dr. Takács Árpád. Békés vármegye főispánja hozzáfűzte, hogy vannak kivételek, rendkívüli események, így volt ez 177 éve is, amikor igaz emberek vívtak küzdelmet.
1848 jelkép, de több is annál, a szabadság, a bátorság, a hazaszeretet szimbóluma – folytatta. Hozzátette, szeretjük március 15-ét, mert nemzeti színeket adott, és nincs is szükség más színekre. A nemzet az erőt, a hűséget és a reményt örök erényévé választotta. Hangsúlyozta, hogy március 15-e otthont, hazát is adott. Beszélt arról, hogy Magyarország a saját útját járja, védelmezi értékeit.
Ünnepi megyegyűlés a Jókai Színházban
Fotók: Bencsik Ádám