2025.03.22. 19:41
2,5 órás műtéte után szűk három nappal már dolgozott Ásós Géza
A napokban két és fél órás műtéten esett Ásós Géza. Az ország első cigány étterme, a békési Kira vendéglő vezetője, Ásós Géza arról is mesélt szerkesztőségünknek, hogy miért volt szükség a beavatkozásra, és milyen gyorsan állt munkába ismét.
Hét éve túlestem egy gyomorszűkítő műtéten, ennek ellenére az utolsó másfél évben újabb kilókat szedtem magamra, így mindenképpen lépnem kellett – árulta el kérdésünkre Ásós Géza. – Most még nem voltak problémáim, de féltem, hogy a nagy túlsúly a későbbiekben gondokat okozhat. Ezért feleségemmel közösen úgy döntöttünk, hogy alávetem magam egy gyomor bypass műtétnek, ami a kóros elhízás egyik kezelési módszere, és esélyt ad egy nagyobb mértékű fogyásra. Egy budapesti klinikán műtött meg egy igazán nagyszerű szakember, dr. Juhász Árpád. Hétfőn történt a 2,5 órás beavatkozás, szerdán hazavezettem. Csütörtökön reggel pedig már ott voltam a konyhában, és készítettem az aznapi menüt.

Fotó: Illusztráció: MW-achívum
Ásós Géza jól érzi magát
Kérdésünkre Ásós Géza elárulta, jól érzi magát: – Három hétig még nem ehetek szilárdat, és azt követően is nagyon oda kell figyelnem az étkezésre. Így akár a jelenlegi testsúlyom felére is fogyhatok, de bevallom őszintén, hogy olyan 50-60 kiló mínusszal már elégedettek lennék – fogalmazott a Kira vendéglő vezetője. – Nagyon szeretnék még többet, még jobbat adni a vendégeinknek, ezért is volt szükség erre a lépésre.
Podcastünkben sok mindenről beszélgettünk Ásós Gézával.